A BOR régészete - etno-archeo kutatások

Laczkó Dezső Múzeum
2020. július 12.

avagy a római sírköves présházpince feltárása során előkerült néprajzi érdekességekről dióhéjban

 
Présházunk – annak legfőbb szenzációja, azaz a római sírkő mellett – számos olyan érdekességet rejtett a 19. századi lakáskultúrára, illetve szőlőművelésre vonatkozólag, melyeket régészeti módszerekkel sikerült a felszínre hoznunk.
Az épület présház helyiségében, a szoba felőli sarokban az omladék értelmezése és feltárása révén a helyiség tüzelő-, egyben sütőberendezését sikerült előhozni, melyről elmondható, hogy a nagyméretű szabadkémény alatt egy kemence rejtőzött, vélhetően egyéb fűtőberendezésekkel kombinálva. A kemencét borító omladékban számos évszámos téglát találtunk, melyeken az 1819-es évszám, valamint a CCZ monogram díszlik. Ezek, a vélhetően a nagyvázsonyi Zichy-uradalom égetőjében készült téglák nagy segítségünkre vannak az épület építésének időpontjára vonatkozólag, ugyanis a présház olyan eleméből származnak (egészen pontosan a szabadkémény füstfogó palástjából), melyek bizonyosan a ház építésekor keletkeztek, így ezek egyúttal magának az épületnek a felépültét is datálják, tehát kijelenthető, hogy a „villámsújtotta présház” épp kétszáz esztendővel ezelőtt született.
Valamelyik június végi önkéntes napunkon, amikor az épület belső, feltárni kívánt tereit tisztítottuk meg az omladéktól, valamint a benőtt gyökérzettől, Restár Zsófia barátunk, a dörgicsei közösség és kultúra szervezője révén az első “néprajzi lelet” is napvilágot látott, egy mázatlan kályhaszem-töredék képében. Megörültünk, hogy sejtésünk, miszerint az épület szobáját szemeskályha fűtötte és annak nyomai ott rejtőzhetnek a föld alatt, beigazolódni látszott, bár ez a kis lelet nem rendeltetési helyéről, hanem attól jóval távolabb, tehát szórványból került elő.
Azóta, a tegnapi posztunkban bemutatott kemence túloldalán, önkéntesek munkájának is köszönhetően a 19. századi lakáskultúra egyik legjellegzetesebb berendezési tárgyát, az említett szemeskályha maradványait (nem is akármilyen maradványait!) is sikerült annak eredeti helyén, a szobában megfigyelni. A megfigyelés több szempontból is fontos a számunkra: az előkerült, vörösre égetett, mázatlan kályhaszem, illetve mintázott csempe darabok már a 19. század végi néprajzi leírásokból is hiányoznak, hiszen addigra az ízlés változása miatt a mázatlan kályhákat a főként zöldmázas változatokra cserélték, ám ezen épületben valamiért kitartottak a mázatlan típus mellett. Olyannyira, hogy a kályha (egyúttal a présház) minden bizonnyal megélte a huszadik század tízes éveit is, amikor is – az előkerült jelekből és nyomokból következtetve – egy rakott takaréktűzhely (azaz sparhelt) váltotta fel, melynek sütő részébe a szemeskályha előkerült – díszesebb –  darabjait építették be.
Nagy szerencse, hogy az egyik ilyen darab teljesen épen vészelte át a földben töltött évtizedeket, sőt, megtisztítása után még egy extra szenzációval is szolgált a számunkra, ugyanis a két téglalap alakú feliratmező az 18 17-es évszámot rejtette! Az évszám nem feltétlenül datálja a csempe készítési idejét, hiszen elképzelhető, hogy az adott nyomódúcot több évig is használták, mindenesetre jól összecseng az 1819-es datálású tégláinkkal...
Gyűlnek tehát az információk, melyekből nem csak az építés vélhető időpontjára, hanem az épület történetére is következtethetünk… amint összeállt a kirakós, elmeséljük önöknek!

 

 

Az épülethez tartozó szőlőterületet nem érintette a múlt század hatvanas éveiben zajló szőlőrekonstrukció, így joggal bizakodtunk, hogy a talajban a mélyszántás hiánya miatt a hagyományos, karós szőlőművelés nyomaira fogunk bukkanni. Várakozásunk sikeresnek bizonyult, ugyanis, bár az ültetvény struktúrája a palásan széttörő sziklás altalajban nem volt megfigyelhető, ám az egyik lyukban egy szőlőtőkét találtunk, melyet Pósa Patrícia archeobotanikus közreműködőnk vezetésével további vizsgálatok várják. Reményeink szerint magleleteket is sikerül majd azonosítani, így mindezek révén kiderülhet, hogy vajon milyen szőlővel foglalkoztak présházunk gazdái az elmúlt századokban. Előkerülhetnek tán a bajor szőlő (máshol ezt mondták góhérnak), a szigeti (vagyis a furmint), vagy épp a szilváni nyomai, aminek úgy sejtjük, több dörgicsei szőlész-borász is nagyon örülne…

A kék négyzettel jelölt területen - amely az 1858-ban készült kataszteri térkép tanúsága szerint bizonyosan szőlővel művelt volt - zajlott a szőlőterület nyomait kereső feltárás, ahol valóban sikerült is egy tőkére bukkannunk. A későbbi vizsgálatok döntik majd el, hogy mikori a növény, illetve reményeink szerint fény derül a fajtájára is.

 
A nagy bejelentés!
Római sírkövek a Káli-medencében
A BOR régészete
 
A szombaton megtalált római kori sírkőről osztunk meg Önökkel néhány pontosabb információt.
A vélhetően az 1-2. században faragott homokkő sírkő töredék - melyet a Becce-hegy egy omladozó présházából bontottak ki a Laczkó Dezső Múzeum munkatársai a Dörgicsei lakosokkal - egy 70 éves körüli nő sírköve. A faragványon karperecek és nyakperec-, vagy lánc látható, kezében edényt vagy ládikát tart.
A timpanonban két delfin ábrázolásjelenik meg, mely a földi élet és a túlvilág közötti átjárás vidékünkön is gyakori szimbóluma. A sírkő szélein látható féloszlopokon csavart kannelúra mintázat látható. A felirat jól olvasható D I M rövidítés feloldása a dis inferis manibus, azaz a túlvilág halotti isteneinek.
Feltehetően ennek a nemrég napvilágra került sírkő töredéknek a darabja került Kékkútról a Balatoni Múzeum gyűjteményébe évtizedekkel ezelőtt. https://balatonimuzeum.hu/

 

A Balaton Múzeum jóvoltából a római kori sírkő kékkúti fele a vonyarcvashegyi Zenit Hotel Balaton ****  Festetics Taverna Múzeum ,,Da Bibere" tematikus borászati és gasztronómiai kiállítás részeként megtekinthető! http://www.hotelzenit.hu/hu/festetics_taverna_muzeum
 
A két kő közös múltjáról, a kékkúti és dörgicsei beépítés történetéről, és jövőjükről hamarosan jelentkezünk!
Kövessenek minket!
 
 

 

2020. július 11-én a dörgicsei Becce-dűlőn végzett közösségi feltárás során a Laczkó Dezső Múzeum néprajzos és régész kollégái a statikus szakemberek, a helyi lakosok és az együttműködő szervezetek közreműködésével kiemeltek egy római kori sírkövet!

A reményeinket is túlszárnyaló épségben megmaradt sírkő töredék a présház pincéjének mellékajtajának áthidalójaként került beépítésre vélhetően a 19. század első felében.

2020 tavaszán kezdődött a múzeum Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekthez is kapcsolódó kutatás előkészítése, júniusban zajlottak a tereprendezési munkálatok Dörgicse lakóinak közreműködésével.

A sírkő biztonságos kiemelését és a rendezvényt a dörgicsei Aranysörte Kézműves Borászat támogatásával tudtuk megvalósítani!

Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, munkájával, személyesen, vagy a távolból segítette, hogy ezt a rendkívüli eredménnyel járó múzeumi projektet megvalósíthattuk!

 

A projekt itt nem ér véget, kövessék közösségi oldalainkat és weboldalunkat!

www.ldm.hu

A további terepi feltárásokról, a múzeum falai között zajló szakmai munkáról, további eseményekről ezen felületeken tájékoztatjuk Önökkel!

 

Sajtókapcsolat: hajdu.franciska@ldm.hu

 

A nagy bejelentés! Római sírkövek a Káli-medencében A BOR régészete
A nagy bejelentés! Római sírkövek a Káli-medencében A BOR régészete