MenüBezár
Egy kettétört római sírkő kalandjai
„A bor régészete” programunk legújabb fejezetéhez érkeztünk szombaton, amikor a dörgicsei présházból előkerült sírkő lehetséges bányahelyének egy újabb helyszínét, a Kékkúthoz tartozó Mogyorós-hegy erdős domboldalát vizsgáltuk át. Fémkeresős önkénteseinkhez szépszámú érdeklődő csatlakozott, így a geotúrázókkal együtt közel hetvenen ismerkedtünk a terület történeti és geológia jellemzőivel Futó János geológus, a projekt állandó szakértője, valamint Törő Balázs néprajzos kollégánk jóvoltából.
A remek hangulatban zajló esemény záróakkordja a talált tárgyak helyszíni szemléje, lehetséges funkciójuk fejtegetése volt Péterváry-Szanyi Brigitta igazgató vezetésével, aki a helyszín – feltételezhetően – egyetlen római kori leletéről, egy ruhakapcsoló tű (fibula) töredékéről beszélt bővebben.
A felszínen, valamint a sziklákon látható nyomok alapján senkit nem ért váratlanul, hogy olyan tárgyak is szép számmal előkerültek– ékek, vésők, fúrók – melyek az egykori kőbányászat meglétét igazolják – persze ezek korszakolása még előttünk áll. A tavalyi salföldi akcióhoz képest – ahol egy ék került elő – ezúttal tehát szerencsésebbnek bizonyultunk, egy lépéssel talán újra közelebb kerülve sírkövünk titkához.
Köszönjük Horváth Ernő tulajdonosnak a hozzájárulását, önkénteseink közreműködését, valamint minden érdeklődő részvételét!
A Bor régészete kutatásunk legújabb fejezeteként augusztus 6-án a salföldi Csönge-hegyen tartottunk egy remek hangulatú, sok résztvevőt vonzó nyílt napot,ahol a múzeum fémkeresős önkéntesei mellett a keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársai és önkéntesei, valamint számos érdeklődő kalandozott történelmi korszakról korszakra.
A műszeres kutatás ugyan – egyelőre – a római korból származó tárggyal nem örvendeztetett meg minket, de Árpád-kori pecsétgyűrű, bronzkori karperec, késő középkori ágyugolyó, valamint, a csattanót a végére hagyva, egy kőfejtéshez használt vasék is előkerült!
Futó János geotúráján a Káli-medence földtanából kaptak ízelítőt a résztvevők, akik nem szűnő lelkesedéssel hallgatták János történeteit.
A bázisként szolgáló bányában a Dörgicsén előkerült kincsek mellett római kori tárgyakkal is ismerkedhettünk, valamint a talált tárgyak közös meghatározása is itt zajlott.
Sokan végigmerészkedtek a titkok ösvényén is, akiknek a jutalma a világ legmenőbb kitűzője lett :)
Köszönjük a részvételt!
A 2020-ban Dörgicsén előkerült római sírkő izgalmas története tovább íródik, ezúttal arra keressük a választ, hogy hol bányászhatták a Matróna sírjeléül szolgáló kőzetet!
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Bakony-Balaton Geopark támogatásával, Futó János geológus kollégánkkal határoztuk meg a salföldi fémkeresős kutatás pontos helyszínét. Közösségi kutatásunk során egész napos fémkeresőzést tartunk, a beccei projektet ismertetjük, 11 órától geotúrán vehetnek részt az érdeklődők Futó János vezetésével, lesz titkok ösvénye gyermekeknek, a nap végén pedig közös „tárgyfejtést” tartunk, tartsanak velünk!
Facebook esemény: https://fb.me/e/2Fad9MzP4
Nagy sikert aratott a 2022. február 11-i „Dörgicsei nyitogató” elnevezésű rendezvényünk. Törő Balázsnak és Pátkai Ádám Sándornak másfél évvel a nagy sikerű beccei sírkőmentő akció után Dörgicsén is sikerült egy színes élménybeszámoló keretében összefoglalni a vállalkozás eddigi eredményeit.
Törő Balázs néprajzkutató a feltárás izgalmai mellett az azóta a háttérben zajló „nyomozás” részleteibe avatta be a nagyérdeműt, Pátkai Ádám Sándor régész pedig a vállalkozás régészeti jellemzőibe nyújtott betekintést.
A múzeum 2022-es tervei sem maradtak rejtve: egy helyi tárgygyűjtemény létrehozása, mely később alapja lehet a falu saját múzeumának is. Természetesen mindezt közösen és közösségben a dörgicseiekkel.
2021. november 26–27-én zajlott a szegedi Móra Ferenc Múzeum szervezésében a régészet és a néprajz összefüggéseit tárgyaló, „…járni csak együtt tudnak!” – elnevezésű konferencia.
Projektünket Galambos Csilla mutatta be restaurátor szemmel, míg – a projekt ötletgazdája és koordinátora – Törő Balázs a „Bor régészete” vállalkozás legfőbb tanulságaival, eredményeivel ismertette meg a projektünk felé rendkívül nyitott és érdeklődő szakmai közönséget.
A konferenciakötetbe publikált tanulmányunk (Galambos Csilla–Győrffy-Villám Zsombor–Pátkai Ádám Sándor–Törő Balázs) a 2020 nyarán a Határtalan Régészet című magazinban megjelent ismeretterjesztő írásunk átdolgozott, kibővített változata.
2022 tavaszán Törő Balázs képviselte múzeumunkat a szegedi Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék szervezésében zajló „Tanszéki hagyományok és változó világok” című konferencián, ahol többek közt a „Bor régészete” projektről is beszámolt.
2021. július 31-én a dörgicsei római sírkő visszatért előkerülési helyére, a Becce-szőlőhegyre, amely ezentúl a tavalyi akciónkat támogató Aranysörte Kézműves Borászat pincéjében lesz megtekinthető. A kőavató rendezvény keretében Győrffy-Villám Zsombor és Törő Balázs meséltek a kő előkerülési körülményeiről, valamint a „Bor régészete" projekt legújabb fejleményeiről, eredményeiről. A kőről és a teljes akcióról egy információs tábla is készült, ami a présház külső falán került elhelyezésre. A fotón a tavalyi akció leglelkesebb tagjainak egy csoportja látható, örülünk, hogy méltó helyre, óvó kezek közé került a sírkő, reméljük sokan felkeresik!
Feltárt épületünket a szóbeli hagyományban Szilvási/Szilvássy-féle présházként emlegetik, melynek hitelességét egy 1924-ben készült kataszteri térképlap is alátámasztja. A népi emlékezetre jellemző, hogy egy-egy épületet, birtokot, vagy épp adott utcát legutolsó ott lakóiról, tulajdonosairól nevez el, a feledés homályába száműzve az „eredeti” alkotók, létrehozók neveit. Tulajdonképpen ez játszódott le a beccei présház esetében is, ugyanis levéltári búvárkodásunkból kiderült, hogy „nem is oly rég”, a kilencszáztízes években Szenteséktől került a Szilvási család tulajdonába az épület. Persze nem törvényszerű, hogy Szentesék a ház építtetői, egyben a sírkő rejtélyes felhasználói is, ugyanis a szőlőterületek szabad adásvétele okán bizony gyakran gazdát cserélt egy-egy birtok. Biztosat erre vonatkozólag azután állíthatunk, mikor majd az 1810–20-as évek mélységéig fúrtunk a vonatkozó forrásokban.
Az épületet a helybeliek szerint villámcsapás pusztította el, valamikor az 1940–60-as években. Az ezidáig birtokunkba került legrégebbi, 1988–90 között készült fénykép alapján feltételezzük, hogy az épület pusztulását egyszeri, jelentős robbanás okozhatta, ami valóban a villámcsapásos pusztításra jellemző.
Saját munkánkat megsegítendő, az említett időszakra vonatkozó légifelvételek elemzése mellett döntöttünk. Ezek alapján megállapítható, hogy a fenti két évtizedes időhatár 1950 (még bizonyosan ép a présház) és 1959 (az első olyan légifelvétel, ahol az épület romos) közé szűkíthető. E plusz információ birtokában már csak az ötvenes évek szóba jöhető iratanyagainak átnyálazása van hátra, melyekből bízunk benne (persze sok más „szál” mellett), tovább pontosíthatjuk a beccei sírköves présház történetét – ígérjük, beszámolunk róla!
Előkerülése óta római sírkövünk kapcsán számos kérdés megfogalmazódott már, többek közt az is, hogy maga a nyersanyag vajon honnan származhat?!
A kezdeti találgatások után Futó János geológus közreműködőnknek „jött a szimat” és hívta fel a figyelmünket a Salföld melletti Csönge-hegyre, ahova a múlt héten a Bakony-Balaton Geopark munkatársaival, Ancsin Gergellyel és Korbély Barnabással kiegészülve látogattunk el egy tanulságos terepbejárásra.
Laikus szemmel is érzékelhető volt a helyszínen kisebb-nagyobb foltokban jelentkező, tulajdonképpen kifakult vöröshomokkő-előfordulás, mely kísérteties hasonlóságot mutat sírkövünk anyagstruktúrájával.
Biztosat egyelőre nem állíthatunk, sőt, a munka java csak most kezdődik: a Csönge-hegy bányászata jelen feltételezésünk szerint az ókortól egész a 20. századig zajlott, így számos bányagödröt, fejtési pontot kell átvizsgálnunk mind régészeti, mind geológia módszerekkel ahhoz, hogy a kőzettanilag rendkívül változatos területen lokalizálni tudjuk azt a szűkebb területet, ahonnan sírkövünk alapanyagát 1800 éve kibányászták.
Törő Balázs, néprajzos
Bakony-Balaton Geopark
https://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark
Vakok és gyengénlátók ismerkedtek a római kori síremlékkel
Idézzük és köszönjük a vehir.hu írását!
A Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének tagjai látogattak el a Laczkó Dezső Múzeum tanulmányi raktárába.
Szerda délelőtt látta vendégül a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének tagjait a múzeum Török Ignác utcai raktára, ahol a 2020 nyarán Dörgicsén felfedezett római kori síremlék, és annak 150 évvel korábban megtalált párjának másolatával ismerkedhettek.
Hajdu Franciska múzeumi kulturális menedzser elmondása szerint intézményük fontosnak tartja a fizikai és szellemi akadálymentesítést, a veszprémi vakok és gyengénlátók egyesületével nem ez az első ilyen program, már korábban is szerveztek számukra tanulmányi raktárlátogatást. A szerda délelőtti eseményen a római kori síremléket nyáron megtaláló Törő Balázs néprajzos segítségével ismerkedhettek a régészeti felfedezésekkel.
Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a dörgicsei Becce-dűlőben Törő egy villámsújtotta, évek óta romosan álló présház falába építve találta meg a meglepően épen maradt sírkőtöredéket.
Ennek felső részén két delfinalak látható, melyek a római túlvilágra utalnak, alatta egy tipikus kelta viseletű nőalak és néhány betűtöredék olvasható.
Érdekesség, hogy a töredék másik részét a keszthelyi Balatoni Múzeum őrizte, amit még Rómer Flóris fedezett fel 150 évvel korábban egy kékkúti templom küszöbébe építve. A kettőt nemrég illesztették össze a Kőfeszten. Ebben a térségben ritkaságnak számít, hogy egy római kori lelet két részét 150 év különbséggel, egymástól 60 kilométerre találjanak meg. Magyarországon inkább a Duna mentén vagy nagyobb feltárásokon szoktak találni ilyen összeillő kőtöredékeket. A látássérültek szerdán mindkét darab másolatát kitapinthatták, és felfedezhették milyen anyagból készültek és mit ábrázolnak.
A vakok helyzete
A vakok és gyengénlátók világnapját október 15-én tartják, melynek célja, hogy a közvélemény figyelmét a sajátos helyzetre irányítsa. A Semmelweis Egyetem 2016-as kutatása szerint Magyarországon csaknem 33 ezer vak ember él, a látássérültek száma meghaladja a 218 ezret. Világviszonylatban mintegy 36 millióan élnek teljesen a szemük világa nélkül. A BBC egy kutatásra hivatkozva írt 2017-ben arról, hogy ez a szám 2050-ig növekedhet, a jelenlegi mintegy 36 millióról akár 115 millióra is.
A drasztikus növekedés fő oka az orvosi ellátás hiánya vagy annak hiányossága, valamint a krónikus betegségek és az elöregedő társadalom lehet. A cikkben megszólaló Rupert Bourne szerint addigra az enyhe és súlyos látáskárosultak száma elérheti az 550 milliót.
Itthon a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége képviseli, nyúlt szolgáltatásokat és támogatja a vak és látássérült embereket.
Szerző: Ge. Á.
KŐMÁSOLATOK KÉSZÍTÉSE
A dörgicsei Becce-dűlőben talált római sírkőtöredék (felső rész), és a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található alsó rész az összepróbálás és névleges egyesítés után visszakerülnek eredeti helyükre. Most nyílt lehetőség arra, hogy másolatokat készítsünk róluk, hogy a későbbiekben bemutathatóvá váljon a teljes sírkő, azaz a két töredék együtt. A munkát az alsó töredékkel kezdtük.
Egy hiteles, az eredetivel minden részletében megegyező másolat csak negatívvétellel készíthető el. Ennek első lépéseként megtisztítottuk a kő teljes felületét, hiszen a rárakódott évszázados por és humán szennyeződés szinte feltöltötte az apró mélyedéseket. Szabad szemmel is láthatóvá vált, hogy a feliratok betűi kontrasztosabbak lettek az alapos tisztítás után.
Negatívvétel előtt vízbázisú formaleválasztó anyaggal izoláltuk a felszínt, több rétegben. Ez kihagyhatatlan, fontos mozzanata a munkának, hiszen nélküle a szilikon akár tartós kötést is létesíthet a kő anyagával, ezzel eltávolíthatatlanná válhat. A negatívot kétkomponensű, önthető szilikonból készítettük. Hátoldalára gézt terítettünk, melynek segítségével a kötés után rugalmassá váló szilikongumi formatartó marad, és annak szakadását is megakadályozhatjuk. A szilikonnegatívot PUR-habba ágyaztuk, ez a másolat készítésénél stabil alátámasztást nyújt majd. A negatív és az alátámasztás leválasztása egy lépcsőben történt, kézzel alányúlva, kissé megfeszítve egyben le lehetett emelni az eredeti kőről. Az izolálás jól funkcionált, de már szükségtelenné vált, végül vízzel eltávolítottuk.
Természetesen minden lépés után betartottuk a száradási és kötési időket.
Galambos Csilla
szilikátrestaurátor
Kékkúton egyesültek egy kelta nő kétezer éves sírkövei
Idézzük a weLOVEbalaton cikkét
Szerzők: Molnár Zoltán
2020. 08. 28. 15:09
Varázslatos egyesülésnek lehettünk szemtanúi a kékkúti templom kertjében. Egy dörgicsei présházromban talált sírkőfél megtalálta másik felét, ami korábban a kékkúti templom küszöbe volt. A sztori Columbóit a veszprémi és keszthelyi múzeumok szakemberei közt kell keresni.
Gyorsan röpül az idő, főleg a régészek számára, akik ezer években gondolkoznak, és a halandó ember azt gondolhatná róluk, meg se kottyan nekik a tegnap, ma, holnap háromsága. Cirka másfél hónapja mi is a téridőn felül álló régészek lettünk egy csöppnyit, amikor részt vettünk (nézőként csak) egy késő római kori sírkő kiemelésén Dörgicse dűlővidékén. Varázslatos volt látni, ahogy megfeszített munkával kiemelik a 200 éves présházból az – ott áthidaló elemként használt! – durván 2000 éves faragványt.
Hát még milyen megtisztelő volt a látvány, ahogy értő kezek ecsettel és vízzel megtisztították a követ, amin kirajzolódott egy turbános, kezében poharat tartó nő képe, no meg pár betű. Az azonban már Dörgicsén kiderült, töredéket láthat a lelkes nagyérdemű, a teljes sírkő egy jelentős darabja valahol máshol hever. A másik fél megtalálása tűnek tűnt a szénakazalban, hisz a Balaton-felvidéken vagy akár távolabb is bárhol lehetett, már rég porrá zúzhatták vagy épp a föld alatt méterekkel pihenhetett egy erdő mélyén.
Úgy látszik, ha az ember kitartó, akkor a szerencse is melléáll: a feltárást és kutatást hátukon vivő veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakemberei a római sírkövek katalógusait böngészve bukkantak a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében egy darabra, ami hogy, hogy nem, épp hasonlóan volt eltörve, mint a dörgicsei darab. Összemérték hát mindkettőt, és stimmelt!
Az öröm akkora volt, hogy a nyár egyik utolsó (művészeti) fesztiváljának, a káli-medencei Kőfesztnek a keretében, egy komolyzenei koncert előtt egy órában elmesélték a kőegyesítés sztoriját és persze leleplezték a művet. A Laczkó Múzeum ügyes kezű ácsa szép faállványt készített, erre helyezték egymás alá-fölé a két homokkődarabot. A kékkúti templomkertben tartott rendezvény kezdetekor leplezték le, miután a közönséggel együtt hangosan számolt vissza 10-től 0-ig a múzeum két munkatársa, a néprajzos Törő Balázs és a régész Győrffy-Villám Zsombor.
Hogy jutottunk idáig?
Utána pár szóban beszéltek az egész históriáról a szakemberek, majd némi kérdezz-felelek jött a közönséggel. Ennek során kiderült többek közt, Törő úgy talált anno az első kőre, hogy mániákusan benéz minden romos pincébe és présházba (mint a borkultúra lelkes kutatója). Azt meg kiszúrta egyből, hogy a mészkőből emelt présház egyik áthidalója egy kissé faragott homokkődarab. Ennél a dörgicsei présháznál az lett az érdekes, hogy régészeti módszerekkel vizsgáltak egy nem régészeti kort, ráadásul bevonva a helyieket is, akik bozótot irtottak, köveket görgettek arrébb, terepet rendeztek. Sőt, egy július 11-i nyílt napon a régészeti módszereket is kipróbálhatták felügyelet mellett.
A régész Győrffy-Villám elmondta, izgalmas volt közönség előtt kiemelni a követ. A faragvány miatt nem ujjongott annyira, szerinte "a művészi kivitele nem mondható kimagaslónak", sőt később elmondták, valószínű, hogy egyfajta előregyártott, sablon sírkővel van dolguk. Az anyaga homokkő.
Az alsó részre tehát a Balatoni Múzeum kőtári katalógusában bukkantak. Az 1860-as években derült ki, hogy a kékkúti templom küszöbköve volt ez, sok-sok éven át koptatták a hívek (ráadásul a díszes felével volt felfelé). Rejtélyes úton emelték ki innen és került a Balatoni Múzeum gyűjteményébe, azt se tudni, mikor, talán a 19-20. század fordulóján. Palágyi Sylvia nyugalmazott régész egy apró magyarázatot is adott arra, hogy kerülhetett a két kőfél ilyen messze egymástól: Dörgicse és Kékkút is jó ideig a piaristák tulajdonában volt.
A Kr. u. 1-3. századi sírkő amúgy egy kelta nőt ábrázol, ami kuriózum, az egész megyében ez a negyedik ilyen feltárt keltaábrázolás Paloznak, Lovas és Inota után. Az elhunyt amúgy kb. 70-80 év körüli lehetett, nem romanizált volt, ami a turbánból, nyakékből és karperecből is látszik. Érdekes még, hogy a két kőfél kissé eltérő anyagú: az alsó vörös homokkő, a felső közönséges homokkő. A nyersanyag a mai Balatonalmádi környékéről származhat, itt volt a római időkben kőfejtő. A kőfaragó műhely pedig a kutatók tippje szerint Dörgicse területén volt. A Kékkúthoz közeli Révfülöpön is volt anno kőbánya, mégsem onnan jött az alapanyag, ez valószínűsíti, hogy Kékkútra később került a sírkő alja.
És hogy mi lesz a kövek sorsa? Az alsó rész megy vissza a vonyarcvashegyi Festetics Helikon Taverna borászati kiállítására. A felső rész a feltárást támogató dörgicsei Aranysörte Borászat zárt terébe kerül majd. Másolatokat is készítenek hosszú távon a két kőről, így mindkettő megkaphatja az (ál)párját.
2020. aug. 27. 16:00
Folytatódik A BOR régészete projektünk...
A Kőfeszt alkalmából 2020. augusztus 27-én csütörtökön, Kékkútra utazik a múzeum csapata, és a Balatoni Múzeum kollégáival, Palágyi Sylvia régésszel egy beszélgetés keretében, ünnepélyes keretek között összeillesztik a Becce-dűlőn 2020 nyarán talált római sírkő felső részét és a kékkúti templom küszöbeként, Rómer Flóris által talált, ám a Balatoni Múzeum gyűjteményében nyugvó követ!
Jöjjenek el Kékkútra a Katolikus templom udvarára, legyenek részesei a nagy pillanatnak, hallgassák meg a kövek történetét, majd élvezzék a KŐFESZT igényes programjait!
https://www.facebook.com/events/353682282458060/
Présházunk – annak legfőbb szenzációja, azaz a római sírkő mellett – számos olyan érdekességet rejtett a 19. századi lakáskultúrára, illetve szőlőművelésre vonatkozólag, melyeket régészeti módszerekkel sikerült a felszínre hoznunk.
Az épület présház helyiségében, a szoba felőli sarokban az omladék értelmezése és feltárása révén a helyiség tüzelő-, egyben sütőberendezését sikerült előhozni, melyről elmondható, hogy a nagyméretű szabadkémény alatt egy kemence rejtőzött, vélhetően egyéb fűtőberendezésekkel kombinálva. A kemencét borító omladékban számos évszámos téglát találtunk, melyeken az 1819-es évszám, valamint a CCZ monogram díszlik. Ezek, a vélhetően a nagyvázsonyi Zichy-uradalom égetőjében készült téglák nagy segítségünkre vannak az épület építésének időpontjára vonatkozólag, ugyanis a présház olyan eleméből származnak (egészen pontosan a szabadkémény füstfogó palástjából), melyek bizonyosan a ház építésekor keletkeztek, így ezek egyúttal magának az épületnek a felépültét is datálják, tehát kijelenthető, hogy a „villámsújtotta présház” épp kétszáz esztendővel ezelőtt született.
Valamelyik június végi önkéntes napunkon, amikor az épület belső, feltárni kívánt tereit tisztítottuk meg az omladéktól, valamint a benőtt gyökérzettől, Restár Zsófia barátunk, a dörgicsei közösség és kultúra szervezője révén az első “néprajzi lelet” is napvilágot látott, egy mázatlan kályhaszem-töredék képében. Megörültünk, hogy sejtésünk, miszerint az épület szobáját szemeskályha fűtötte és annak nyomai ott rejtőzhetnek a föld alatt, beigazolódni látszott, bár ez a kis lelet nem rendeltetési helyéről, hanem attól jóval távolabb, tehát szórványból került elő.
Azóta, a tegnapi posztunkban bemutatott kemence túloldalán, önkéntesek munkájának is köszönhetően a 19. századi lakáskultúra egyik legjellegzetesebb berendezési tárgyát, az említett szemeskályha maradványait (nem is akármilyen maradványait!) is sikerült annak eredeti helyén, a szobában megfigyelni. A megfigyelés több szempontból is fontos a számunkra: az előkerült, vörösre égetett, mázatlan kályhaszem, illetve mintázott csempe darabok már a 19. század végi néprajzi leírásokból is hiányoznak, hiszen addigra az ízlés változása miatt a mázatlan kályhákat a főként zöldmázas változatokra cserélték, ám ezen épületben valamiért kitartottak a mázatlan típus mellett. Olyannyira, hogy a kályha (egyúttal a présház) minden bizonnyal megélte a huszadik század tízes éveit is, amikor is – az előkerült jelekből és nyomokból következtetve – egy rakott takaréktűzhely (azaz sparhelt) váltotta fel, melynek sütő részébe a szemeskályha előkerült – díszesebb – darabjait építették be.
Nagy szerencse, hogy az egyik ilyen darab teljesen épen vészelte át a földben töltött évtizedeket, sőt, megtisztítása után még egy extra szenzációval is szolgált a számunkra, ugyanis a két téglalap alakú feliratmező az 18 17-es évszámot rejtette! Az évszám nem feltétlenül datálja a csempe készítési idejét, hiszen elképzelhető, hogy az adott nyomódúcot több évig is használták, mindenesetre jól összecseng az 1819-es datálású tégláinkkal...
Gyűlnek tehát az információk, melyekből nem csak az építés vélhető időpontjára, hanem az épület történetére is következtethetünk… amint összeállt a kirakós, elmeséljük önöknek!
Az épülethez tartozó szőlőterületet nem érintette a múlt század hatvanas éveiben zajló szőlőrekonstrukció, így joggal bizakodtunk, hogy a talajban a mélyszántás hiánya miatt a hagyományos, karós szőlőművelés nyomaira fogunk bukkanni. Várakozásunk sikeresnek bizonyult, ugyanis, bár az ültetvény struktúrája a palásan széttörő sziklás altalajban nem volt megfigyelhető, ám az egyik lyukban egy szőlőtőkét találtunk, melyet Pósa Patrícia archeobotanikus közreműködőnk vezetésével további vizsgálatok várják. Reményeink szerint magleleteket is sikerül majd azonosítani, így mindezek révén kiderülhet, hogy vajon milyen szőlővel foglalkoztak présházunk gazdái az elmúlt századokban. Előkerülhetnek tán a bajor szőlő (máshol ezt mondták góhérnak), a szigeti (vagyis a furmint), vagy épp a szilváni nyomai, aminek úgy sejtjük, több dörgicsei szőlész-borász is nagyon örülne…
A kék négyzettel jelölt területen - amely az 1858-ban készült kataszteri térkép tanúsága szerint bizonyosan szőlővel művelt volt - zajlott a szőlőterület nyomait kereső feltárás, ahol valóban sikerült is egy tőkére bukkannunk. A későbbi vizsgálatok döntik majd el, hogy mikori a növény, illetve reményeink szerint fény derül a fajtájára is.
A nagy bejelentés!
Római sírkövek a Káli-medencében
A BOR régészete
Feltehetően ennek a nemrég napvilágra került sírkő töredéknek a darabja került Kékkútról a Balatoni Múzeum gyűjteményébe évtizedekkel ezelőtt. balatonimuzeum.hu
A Balaton Múzeum jóvoltából a római kori sírkő kékkúti fele a vonyarcvashegyi Zenit Hotel Balaton **** Festetics Taverna Múzeum ,,Da Bibere" tematikus borászati és gasztronómiai kiállítás részeként megtekinthető!
A két kő közös múltjáról, a kékkúti és dörgicsei beépítés történetéről, és jövőjükről hamarosan jelentkezünk!
Kövessenek minket!
http://www.facebook.com/vmmuzeum
2020. július 11-én a dörgicsei Becce-dűlőn végzett közösségi feltárás során a Laczkó Dezső Múzeum néprajzos és régész kollégái a statikus szakemberek, a helyi lakosok és az együttműködő szervezetek közreműködésével kiemeltek egy római kori sírkövet!
A reményeinket is túlszárnyaló épségben megmaradt sírkő töredék a présház pincéjének mellékajtajának áthidalójaként került beépítésre vélhetően a 19. század első felében.
2020 tavaszán kezdődött a múzeum Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekthez is kapcsolódó kutatás előkészítése, júniusban zajlottak a tereprendezési munkálatok Dörgicse lakóinak közreműködésével.
A sírkő biztonságos kiemelését és a rendezvényt a dörgicsei Aranysörte Kézműves Borászat támogatásával tudtuk megvalósítani!
Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, munkájával, személyesen, vagy a távolból segítette, hogy ezt a rendkívüli eredménnyel járó múzeumi projektet megvalósíthattuk!
A projekt itt nem ér véget, kövessék közösségi oldalainkat és weboldalunkat!
www.ldm.hu
A további terepi feltárásokról, a múzeum falai között zajló szakmai munkáról, további eseményekről ezen felületeken tájékoztatjuk Önökkel!
Sajtókapcsolat: toth.bettina@ldm.hu
