Vendégünk volt Ábel Tamás üvegművész

Hősök Kapuja
2020. november 13.

Egy interjúsorozat első állomása

A Laczkó Dezső Múzeum Az üvegen innen és túl címmel online interjú-sorozatot indít kortárs üvegművészeti kiállításához kapcsolódva, amelyben üvegművészeket kérdez pályájukról, alkotásaikról. A járványhelyzetben ezzel szeretnénk kárpótolni az érdeklődőket, hiszen Fényben tündöklő c. üvegkiállításunk zárva tart.

Első vendégünk Ábel Tamás volt, aki a legfiatalabb generációhoz tartozik, de már eddig is jelentős szakmai sikereket mondhat magáénak: a Magyar Üvegművészeti Társaság (MÜT) elnökségének tagja, művei eljutottak az Egyesült Államoktól Kínáig, Németországtól Ukrajnáig - sőt tavaly beválogatták azokat az üvegművészet fellegvárának számító New York-i Corning Museum of Glass tárlatára. Külön örömünkre szolgál, hogy egyetlen hazai közgyűjteményben fellelhető munkája hozzánk kerülhetett. A 4000 gramm tolerance címet viselő alkotáson keresztül, az üveg nyelvén, az elfogadásról, világunk sokszínűségéről szól. Művét kitartóan kérték Párizsba is, a művész mégis ragaszkodott hozzá, hogy Magyarországon maradjon. Tamás nemcsak erről a szeretett üvegtárgyáról beszélt, hanem a pályáját meghatározó tanárairól, külföldi tapasztalatairól, a magyar üveg külföldi visszhangjáról, a szakma nehézségeiről.

Köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat, munkájához további sikereket kívánunk!

Az Ábel Tamással készült interjúval – amit a jövő héten osztunk meg Önökkel közösségi oldalainkon - csatlakozunk a Múzeumok Őszi Fesztiváljához.