Adventkor egy szép terítőt tenni az asztalra …, fölötte gyertyás koszorúval

Olvasási idő | 20 perc
2020. 12. 01. kedd

Adventi terítő készítése egy mihályházi 17. századi úrasztalkendő mintáinak alapján

A karácsony és az azt megelőző időszak, az advent, a kereszténység egyik legfontosabb ünnepi időszaka. 

A reformációt követően az egyházi élet és a népi vallásosság fontos eleme volt a templomok közösségi díszítése. Ez abban nyilvánult meg, hogy a közösségek tagjai hímzett terítőket, kendőket, abroszokat adományoztak saját templomuknak. Az istentiszteleten a hangsúly a szószékre és az úrasztalára helyeződött. Ezek voltak a templomok központi részén, a templom piacán. Így természetes, hogy ezeket díszítették leginkább. Az úrasztali terítőt gyakran az ünnephez illő, díszesebb, drágább úrasztali kendővel is kiegészítették, mely ugyancsak régi hagyományokra tekint vissza.

A szokásnak korai voltát jól mutatják a 17. századból származó összeírások, leltárak, vizitációk jegyzékei is. A Mihályházával szomszédos Nyárádon például azt írják 1698-ban hogy “Van egy arannyal hímzett selyemkendő, meg 4 terítő.” Ez azért is fontos, mert tudjuk, hogy ebben az időben a nyárádi lelkész látta el a mihályházi szolgálatot is.

Különlegesen szép mihályházi advent volt 1925-ben, amikor december 13-án megérkeztek a szomszédos Mezőlak vasútállomására Budapestről a Szlezák László által újonnan öntött harangok. Ezeket másnap hatökrös, szépen feldíszített szekérrel hozták át a faluba. A gyülekezet, a lelkész a presbiterekkel, együtt fogadta az új harangokat, amik a következő napokban fel is kerültek a toronyba. Azóta is szólnak a mihályházi református templom harangjai, melyek idén 95 évesek lesznek.

A különböző koroknak megvolt a maga stílusa, mondhatni divatja. Így volt ez a templomok berendezése, díszítése kapcsán is. A berendezések festése, színek használata gyakori volt a 17-18. században, míg az egyszerű letisztult templombelsők a 19. századtól jelentek meg. A terítők adományozásának szokása azonban a 20. század második felében is éppúgy divat volt, mint a korábbi évszázadokban. Jól látható azonban, hogy míg a 17-18. századból fennmaradt adomány kendők java része profi hímzőkkel, drága pénzen varratott darabok, addig a 19. századtól leginkább a közösségek nő tagjainak saját kezűleg, a saját gyülekezetük számára hímzett terítők a jellemzők.

Manapság igen kedvelt a jó ízléssel összeállított, természetes anyagokból készült adventi koszorú, mely alá feltétlenül egy szép terítő illik. Sok családban akad kézzel varrott; akár örökölt, ajándékba kapott vagy hímzőtől vásárolt darab, de még jobb, ha mi magunk, vagy valamelyik családtagunk készítette. Most erre szeretnék bíztatni mindenkit.

Aki kedvet érez a varráshoz, hímezzen egy szép adventi terítőt!

A legszebb, ünnepi hangulatot sugárzó terítőket a korai, úrihímzéses úrasztali kendők között fedezhetjük fel. Ezekből választottuk a Mihályházáról származó, 17. századi úrasztalkendőt, aminek a rekonstruált motívuma alapján készültek a mellékelt mintarajzok.

A kompozíció középpontjában álló virágok szirmait mély mályvaszínnel, a leveles részeket türkizzel varrták. Selyemfonallal, egészen apró fonott-keresztszemekkel hímzett alkotás. Elkészítése nem olyan bonyolult, nagy gyakorlatot igénylő, mint az úrihímzés* szabadrajzú remekei; bátran ajánlom otthoni megvalósításra a vállalkozó kedvűeknek.

Az ügyesebbek egyszerű keresztszem helyett varrhatják fonott keresztszemmel, ami tömöttebb hatású. Az alapszövet kiválasztásakor, szép egyenletesen szőtt, leszámolható, len vagy pamutvásznat vegyünk, esetleg a direkt szálszámolásos technikákhoz gyártott hímző- vagy takácsvásznat. Jelöljük ki a kendő széleit, az anyag fonala mentén egy-egy színes jelölőszálat behúzva a szövet szálai közé. Így pontos munkát végezhetünk, előre beszeghetjük az anyag széleket. Persze nem feltétlenül szükséges valódi hernyóselyem hímzőt használnunk, műselyem fénye is megfelelő.

A mintát a négy sarokba és az oldalközepek széle mentén helyezzük el, kicsit beljebb, mint a terítő leendő széle.

Gyönyörűen mutat majd az asztalon!

Egerváry Márta, Pátkay Ádám 

* A magyar úrihímzés a hódoltság idején alakul sajátságos mintakincsével, a keleti és a nyugati hatás ötvözésével a világon egyedül állóan elkülöníthetővé a többi arisztokrata hímzéstől. A 17. század végére kristályosodik ki, mely török, mely itáliai eredetű mintarészlet épül be a jellemzően szabadrajzú körvonalakkal határolt, de az elemeken belül a szövet szálaink leszámolásával a felület belső részeit kisebb egységekre tagolva, elsősorban mértani alakzatok kombinálásával töltik ki a felületet. Tipikusan nyers-színű, finom lenvászon alapra színes selyemmel, ezüst-, arany hímzéssel ékítve.

 

 

 

LDMírtaLDM