Brusznyai Árpád utolsó levele

Olvasási idő | 30 perc
2021. 02. 25. csütörtök

1957. december 8.

Drága jó Édesanyácska, Margitka! Szeretteim! Teljes testi-lelki egészségben, töretlen kedéllyel és optimizmussal írom ezeket a sorokat. Legelőször is: a közelgő karácsony alkalmával kérem rátok a karácsonyi kis Jézus bőséges áldását. A szentestén lélekben veletek leszek s értetek imádkozom. – Magamról csak annyit hogy jó erőben (84 kg) vagyok a kulturcsoportban kapott karmesteri beosztásom szellemileg leköt s megvan mindenem. A csomagról postán kapott értesítő cédulát kívülről ragasszátok a csomagra. Levelem vétele után írhatsz válaszlevelet, ebben írjál sokat Margitkáról, s minden otthoni eseményről. – A benzin-ügyben kitűzendő ujabb tárgyalásról – ha levélben megkéred – biztosan szívesen értesít dr. Bakács Tibor, V. Megyei Bíróság. – Beszélőre és szakkönyvre időben fogok innen engedélyt küldeni.

Drága kicsi Margitkám! Édesapád üzeni neked, hogy nagyon szereti az ő jó kislányát és sokat gondol Rád. Imádkozik a Jézuskához, hogy vigyázzon Rád és – ha szófogadó, jó kislány leszel – vigyen neked karácsonyfát és szép játékot. Addig is, amíg Édesapa nem jöhet haza, légy nagyon jó kislány, szerezz sok örömet Édesanyádnak, meg mindenkinek, és ne feledd el Édesapádat.

Drága Párom! Lelkemet szeretném papírra bízni: szeretlek, jobban mint valaha; szenvedéseink a jövő boldogságában majd feloldódnak. Csak érted aggódva, nagy szeretettel őrizlek magamban. Vigyázz magatokra, mindnyájunkért.

Drága Édesapám! Jó egészséget, lelki erőt és békességet kívánva szeretettel csókolja kezét szerető fia. Kedves Mindenki! A karácsony, a szeretet ünnepére szeretettel csókolok mindenkit. Kérlek, segítsétek és gyámolítsátok az Enyéimet e nehéz helyzetükben. Viszontlátásig millió csók

1957. XII. 8. Árpád

Brusznyai Árpád utolsó levele családjához. 1957. dec. 8. Fekete grafitceruzával írva. Lila színű, ELLENŐRÍZVE feliratos bélyegzővel. Füzetből kiszakított papírlap. 14,7x21 cm. (LDM–TGy 2015.172.4.)

A levél írójának már csak egy hónap volt hátra az életéből. Soraiból úgy tűnik, a börtönben sem tudták megtörni, bár ekkor még nem sejtette, hogy erőszakos halál, kivégzés vár rá. Abban a hitben élt, hogy megúszta életfogytiglani börtönbüntetéssel, amiből kegyelem útján idővel valószínűleg akár ki is szabadulhat.

De hát, ki írta ezeket a sorokat?

Brusznyai Árpád (Derekegyház, Csongrád m., 1924. jún. 27. – Budapest, 1958. jan. 9.)

Tanár, klasszika-filológus, az 56-os forradalom vértanúja

Szülei Brusznyai József csendőr tiszthelyettes és Takács Franciska.

Brusznyai Árpád diákként szüleivel, Brusznyai József nyugállományú csendőr tiszthelyettessel (civilben) és Takács Franciskával. Díványon ülnek egy üveges verandán. Papír, 7,6x5.4 cm. (LDM–TFGy 2015.88.2.)

A szentesi m. kir. Állami Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, 1942. jún. 8–11. között. Egy iskolai baleset miatt 18 évesen csonttébécét kapott, aminek következtében sokáig betegeskedett – egyetemi felvételije is hosszú halasztást szenvedett – és egész további életében kissé bicegett.

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem ógörög–latin–történelem szakos hallgatója (1944–1948 között), Eötvös kollégista (1948-as kizárásáig). 1947-ben ösztöndíjasként Bécsben tanult egy évet. Tanulmányait „summa cum laude” végezte. 1949. jan. 15-én avatták bölcsészdoktorrá. Ezután korábbi professzora, a jó nevű bizantinológus Moravcsik Gyula mellett a Görög Filológiai Intézet munkatársa lett.

Miután édesapját és r. k. pap bátyját 1950-ben bebörtönözték, illetve internálták, őt is kitették az egyetemi intézetből. Ekkor Pétery József váci püspök (akinek korábban Brusznyai bátyja volt a titkára) biztosított neki kántori állást Mendén (Pest m.), majd a váci papi szemináriumban tanított latint, görögöt, éneket és összhangzattant, s kántorkodott a váci székesegyházban is.

1952 júniusától a veszprémi Lovassy László Gimnázium (korábban Piarista Gimnázium) tanára (latin nyelv, történelem, német nyelv, énekkari vezető), rövidesen osztályfőnöke. Többféle hangszeren játszott, szeretett sakkozni. Feleségét is leendő apósa sakkpartnereként ismerte meg.

Brusznyai Árpád tanár társaival és a Lovassy László Gimnáziumbeli diákjaival egy kerítés előtt csoportba rendeződve, guggolva, ülve és állva. Baloldalt a falnak támasztott kerékpár a vázra akasztott aktatáskával. Veszprém, 1952–1956 között. Papír, 13,6x8,9 cm. (LDM–TFGy 2015.88.5.)

Brusznyai Árpád énekkari próbát tart fiú és leány tanítványaival. Veszprém, 1952–1956 között. Papír, 5,6x4,4 cm. (LDM–TFGy 2015.88.6.)

1953-ban vette feleségül (állami esküvő: Veszprém, jún. 20., egyházi esküvő: Vác, júl. 4.) a még Vácott megismert Honti Ilonát. Kislányuk, Margit 1954 júniusában született.

Brusznyai Árpád feleségével, Honti Ilonával és kislányával, Margittal az utcán. Mögöttük az Országos Takarékpénztár helyi fiókjának épülete. Veszprém, Vöröshadsereg (ma Óváros) tér, 1955–1956 között. Papír, 6,6x6,4 cm. (LDM–TFGy 2015.88.4.)

Az 1956-os forradalom alatt a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács tagja (okt. 24-től), majd elnökhelyettese (okt. 29-től), végül elnöke (nov. 1-től). Tisztségeit csak ismerőseinek erős ráhatására és csak átmenetileg vállalta el. Sem közigazgatási, sem politikai gyakorlata nem volt. Maga is tudatában volt ezen korlátainak. Minden erejével szorgalmazta a normál, békés, mindennapi munka fenntartását, folytatását. Fellépett mindenféle szélsőséges magatartás, önbíráskodás ellen. Meggátolta az egyetemisták fegyverhez jutását. A kommunista rezsim bűnöseinek megbüntetését pedig törvényes jogi keretek között ígérte.

A forradalom letörése után a szovjetek nov. 5-én Debrecenbe hurcolták, ahonnét kihallgatása után rövidesen elengedték, mondván, menjen haza tanítani, semmi törvényelleneset nem csinált. Bár jóakarói figyelmeztették, hagyja el az országot, amíg lehet, ő nem volt hajlandó erre. Hiszen maga is úgy érezte, nem tett semmi törvénybe ütközőt. Ezt követően még többször lefogták (1957. febr. 6., ápr. 9., ápr. 19.) és elengedték. Utolsó letartóztatására 1957. ápr. 25-én került sor. Első fokon 1957. okt. 19-én a Győri Katonai bíróság szervezkedés vezetése vádjával életfogytiglani börtönre, 10 év közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

Nagy Andor százados, katonai ügyész azonban fellebbezési óvást nyújtott be a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumához, halált kérve a vádlottra. Pap János az MSZMP megyei új első titkára, későbbi belügyminiszter (akinek a forradalom napjaiban Brusznyai segített, hogy elhelyezkedhessen eredeti vegyésztechnikusi szakmájában) a Legfelsőbb Bírósághoz írt levelében – a megye kommunista dolgozói nevében – szintén a legsúlyosabb büntetés kiszabását követelte (1957. nov. 2.). Ezek után másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 1958. január 7-én halálra ítélte.  Moravcsik Gyula, Kodály Zoltán, Ritoók Zsigmond s tán mások is, hiába próbáltak segíteni. Az ítéletet a budapesti kisfogházban hajtották végre. A testi hibás, de lélekben erős, vallását a diktatúra éveiben is mindvégig gyakorló ember bátran halt meg. Rabtársai szerint, miközben az akasztófához kísérték, a Himnuszt énekelte.

Özvegyétől elvették a lakást, munkahelyéről elbocsájtották, kislányát kirakták az óvodából.

Brusznyai Árpád sírja Budapesten, az Új köztemető 301-es parcellájában található. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban mellszobor, Derekegyházon szülőházán, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium bejáratánál, a veszprémi Várban, a Vár utca 8. sz. épületen és Vácon, a Konstantin tér 1. sz. épületen emléktábla, Veszprémben, a Megyeháza téren (Melocco Miklós alkotása), Budapesten, az Eötvös Kollégium kerítésénél (XI. ker. Ménesi út 11–13.) emlékmű, a veszprémi pantheonban dombormű (Dienes Attila alkotása) őrzi emlékét.

A Kádár János-féle „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” (számos munkás és parasztember kivégzője, meghurcolója) regnálása végórájáig úgy félt ’56 emlékétől, mint ördög a szenteltvíztől. Magam pl. 1989/1990-ig még a nevét sem hallottam – hallhattam – soha Brusznyai Árpádnak.

A rendszerváltás napjaiban részt vettem a Veszprémi Egyetemen egy ’56-os megemlékezésen. Jelen volt több egykori egyetemi oktató és hallgató, maguk is, az 56-os események volt részesei. Amikor Brusznyai Árpádról esett szó, egyikük szót kért. Elmondta, akkoriban veszprémi egyetemista volt, s társaival együtt fegyvert követeltek, hogy a pesti felkelők segítségére mehessenek. Ám Brusznyai kategorikusan elzárkózott követelésük teljesítésétől, mondván, őket a szüleik nem hősi halált halni, hanem tanulni küldték az egyetemre. Akkor nagyon haragudtak rá, lehurrogták, gyáva, tehetetlen, pipogya alaknak tartották. Azóta azonban belátta, hogy neki volt igaza, sőt feltehetően az életét is neki köszönheti és ezért most holtában ünnepélyesen megköveti őt. Ez nagyon szép emberi gesztus volt.

Azóta vélhetően már alig-alig lehet Veszprémben olyan értelmes ember, aki ne tudná, hogy ki volt Brusznyai Árpád. A Tanár Úr 1956 ismert hőse lett, kitörülhetetlen részese nemzeti történelmünknek. Tanítványai közül – akiket nem csak a tananyagra, de felelős viselkedésre, hazaszeretetre, móresre is tanított – még többen itt élnek közöttünk. Egyikük nem csak az emlékét, de a tőle ajándékba kapott ezüst zsebórát is féltett kincseként őrzi.

De ne feledjük el azt sem, hogy az az ideológia, amelynek a nevében Brusznyai Árpádot és több millió neves és névtelen társát világszerte megölték és üldözték, egyes országokban még mindig uralmon van és tönkreteszi sokak életét!

Rainer Pál

 

LDMírtaLDM