Hősök vasárnapja – Magyar hősök napja

Olvasási idő | 5 perc
2020. 05. 31. vasárnap

Május utolsó vasárnapja

Május utolsó vasárnapja

Hősök vasárnapja – Magyar hősök napja

Az 1. világháború addig méreteiben nem tapasztalt borzalmas áldozatokat követelt. Abele Ferenc báró osztrák–magyar vezérkari alezredes 1915. július 19-én gróf Tisza István miniszterelnökhöz írt levelében kezdeményezte: „Az országgyűlés már most hozzon törvényt, amellyel az állam minden községében (…) kőemléket állít, amelyre (…) elesett hőseit névszerint bevési…”. Abele alezredes kezdeményezéséhez 1916-ban elnyerte Zita királyné támogatását is. Ilyen előzmények után született meg az 1917. évi VIII. törvénycikk, amely elrendelte: „Minden község (város) (…) méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül (…) a hazáért életüket áldozták fel.” Az emlékművek állítása már a háború alatt elkezdődött.

Az 1925. évi XIV. törvénycikk május utolsó vasárnapját, mint a Hősök Emlékünnepét nemzeti ünneppé nyilvánította. A megemlékezések húsz éven át országszerte hasonló koreográfia szerint történtek. Az egyes felekezetek gyász istentiszteletet tartottak a hősökért, majd az ünnep a temetőben a hősök sírjainál vagy/és a hősi emlékműnél koszorúzással, emlékbeszédekkel, a nagyobb településeken esetenként katonai díszelgéssel folytatódott. Az ünnepségeken részt vettek a helyi elöljáróságok, az egyházak, a honvédség, a rendvédelmi szervezetek, a bajtársi egyesületek, a tanintézetek, a különböző szakmai szervezetek képviselői és természetesen a helyi lakosság minden rendű és rangú tagjai. Az megemlékezések fényét szavalatok, versmondások, énekkarok emelték. A főhajtásban az egész magyar társadalom érdekelt volt, hiszen aligha létezett olyan család, amelyiknek ne veszett volna oda valakije a világháborúban.

A két világháború között úgyszólván az ország egész területét lefedték a hősi emlékművek. Helyenként akár több is felállításra került, a különféle felekezetek, iskolák, szakmai szervezetek, egyes katonai csapattestek szerint. Alakjuk, kivitelük, anyaguk, művészi színvonaluk az illető közösség anyagi erejének, izlésének függvényében igen változatos, a szerényebb emléktáblától a domborműig, vagy akár a monumentális figurális szoborig terjed.

1942 tavaszától belügyminiszteri és honvédelmi miniszteri rendeletre a 2. világháború hőseinek nevei is felkerültek az emlékművekre, a megemlékezés immár őket is megillette.

1945 tavaszán szerény mértékben még megtartották a megemlékezéseket, de a kommunista 

diktatúra kiépültével már csak a győztes szovjet Vörös Hadseregnek lehettek hősei. Magyar hősökre való emlékezésről szó sem lehetett.

1945-óta 1989. május 29-én, Szekszárdon emlékeztek meg elsőként hőseinkről. Az 1990-es évektől azután országszerte újra megtartották a hősök vasárnapi megemlékezéseket, de hivatalosan nem számított nemzeti ünnepnek.

A 2001. évi LXIII. törvény tette ismét hivatalos állami ünneppé május utolsó vasárnapját. ezúttal, mint a Magyar Hősök Napját. Egyúttal a megemlékezést a két világháború halottain túl kiterjesztette mindazokra, akik valaha akár katonaként, akár civilként a magyar hazáért áldozták életüket.

Rainer Pál


 

LDMírtaLDM