Hűvös tekintetek

Olvasási idő | 4 perc
2020. 06. 19. péntek

arcok egy idegen világból

A nagyon régi dolgok iránt az emberek többsége vonzódik. Nem tudni miért, talán mert olyan misztikusak. A Laczkó Dezső Múzeum régészeti gyűjteményében őriz néhány emberábrázolást a neolitikumból, a Kr. e.5. évezred első feléből. Kicsi, agyagból formázott szobrokról, illetve edény oldalára helyezett emberi arcról van szó. A mai értelemben vett művészeti alkotásról nem beszélhetünk a szobrok esetében, de nem azért, mert nem állnák meg a helyüket egy mai galériában. Az alkotói szándék volt más. Bár képviselik mindazt, amit egy mai műalkotásnak képviselnie kell, van bennük valami más is, valami, amit a használat célja ad hozzá. Az pedig a rituális felhasználás volt. Ahogy farkasszemet néznek velünk ezek a fejek, a tekintetükben érezzük a mélységet. Érezzük az idő szédítő mélységét, ugyan ki képes felfogni ésszel mit jelent hat-hétezer év, és érezzük a szobrok által a rituális cselekmény résztvevői számára megjelenített transzcendentális világnak a mélységét. A szemek, legyenek pontként beböködve vagy mély vonallal húzottak, fogva tartják a tekintetünket. Az emberi történelem kezdeti idejében a vizualitásnak nagy szerepe volt a kommunikációban, képként jelenítették meg a transzcendentális valóságot. Ez a gondolkodás mára elfelejtődött, és ezzel együtt a vizuális kultúra is hanyatlott. Talán most jött el újra az a korszak, amikor a vizualitás ismét az előtérbe kerül. Búslakodunk a könyvek háttérbe szorulása miatt, de fogadjuk el, hogy a vizualitás az emberi lényeg része. A neolitikum korába visszatérve, a leletek alapján tudjuk, hogy a transzcendens világ képét talányos módon következetesen emberi figuraként jelenítették meg. A kép valami olyasminek a helyettesítője vagy szimbóluma, ami a jelenben csak közvetve tapasztalható meg, ilyenkor a megtapasztalás eszköze maga a kép lesz. Lényege a jelenségnek, hogy a fizikai képek mindig mentális képet fednek le. A termelő gazdálkodást kialakító, az emberiség sorsát megváltoztató neolitikus emberek számára a világ képe maga az emberi figura volt.

 

Az arcok közül kettő veszprémi, a harmadik is a közelben, Felsőörsön került elő. A legkorábbi az arcos edény töredéke, Veszprémben a József Attila utca környékén került elő még a harmincas években. Az arcnak csak a fele van meg, eredetileg egy csúcsával lefelé álló háromszög foglalta keretbe az arcot. Az orr realisztikus, különösen az orrlyukak megnyerőek, a szemet mély vonal jelzi, fölötte a szemöldök kidomborodik. A száj nem látszik, nem is volt. Gyakori, legalábbis a korszak első részében, hogy a szájat nem ábrázolták. Az arc ábrázolása erősen stilizált, arra kell gondolnunk, hogy a száj hiánya nem lehet véletlen. A száj megléte vagy hiánya sajátos szimbolikus jelleggel bír, utaljunk csak az evés, a beszéd képességére. Pszichológiailag fontosabb az, ami hiányzik, nincs ábrázolva, mert gondolkodásra késztet. Néhány évszázaddal későbbi a felsőörsi szobor, a bárókerti ásatás lelete. A fej kerek, az orr erősen kiugró, az orrlyukak realisztikusak, a szemeket beszúrt pont, a szájat bemélyített vonal jelzi, a fülek kétfelől keretezik az arcot. A jobb homlokon egy határozott, mély bebökött pont vagy sérülés látszik, melynek szándékossága és az ábrázoláshoz tartozása nem bizonyított. Fehér festés nyomai látszanak az arc bal oldalán, a mellkas jobb felén, a karokon, hátul a nyakszirten, a nyakon, a jobb vállon és a háton ferdén a deréktól a jobb vállig. A festés helyenkénti határozott körvonala szerint nem az egész figura volt festve, hanem bizonyos minta szerint, talán a fejre borított kendőt jelezve. A szobor arca nem valóságos emberi arc, mégis karakterisztikus és a nézőt megragadó. Újdonságnak számít a száj és a fül, így már nem annyira személytelen a figura.  A harmadik szobor a veszprémi Jutasi úton került elő az egyik ház oszlophelyéből. A nagyjából kerek fej teteje feltűnően lapos, a fej a nyak felé keskenyedik. A felülete szokatlanul durva. Az arc igen markáns, a szemöldök erősen kiemelkedik és a határozott, ívelt orral összeköttetésben áll, a szemeket beböködés jelzi, a szájat pedig az orr alatt egy határozott bevágás. A három közül talán ez gondolható leginkább portrénak.

 

A tekintetek hűvösek, kicsit misztikusak, ijesztőek, mégis magával ragadóak. Akárcsak az őskor világa.

 

Regenye Judit, régész

LDMírtaLDM