Iskolapadból a lövészárokba

Olvasási idő | 45 perc
2021. 03. 23. kedd

106 éve katonának besorozott veszprémi piarista diákok

Az itt bemutatott levelezőlapnak kidolgozott 13,8x 8 cm méretű fényképfelvétel Veszprémben, a püspöki (ma érseki) palota kocsifelhajtójának jobb oldala előtt készült. Hét piarista diák látható rajta, középen paptanár osztályfőnökük. Az egyes figurák tussal megszámozva. A kép hátoldalán pedig szintén fekete tussal írt magyarázat: „A veszprémi kegyesrendi főgimnázium VIII. osztályának hadbavonuló tanulói. Veszprém, 1915. márc. 23.

  1. Auerhammer József,
  2. Bokrossy Zoltán,
  3. Héger Endre,
  4. Babos Dezső osztályfőnök,
  5. Kanczler János,
  6. Virágh Sándor,
  7. Ligeti Lajos,
  8. Válint János.”

Besorozott veszprémi piarista diákok és osztályfőnökük, 1915. márc. 23. (LDM-–Történeti Fénykép-gyűjtemény 69.2739. ltsz.)  

Magyarázat az előző kép hátoldalán (LDM-–Történeti Fénykép-gyűjtemény 69.2739. ltsz.) 

A képen látható személyek között a legtöbbet osztályfőnökükről tudunk, aki még 1915-ben ajándékozta a fényképet múzeumunknak (akkoriban Veszprémvármegyei Múzeum).
 
Babos Dezső (Veszprém, 1884. március 9. – Budapest, 1970. november 20.) 1899. augusztus 27-én lépett be a piarista rendbe Vácon. 1905. április 20-án tett örök fogadalmat. 1907. június 27-én szentelték pappá.1901–1902-ben végezte el a gimnázium 7–8. osztályát Kecskeméten. 1903–1906 között teológiát, valamint az egyetemen magyart és latint hallgatott Kolozsváron. 1907-től gimnáziumi tanár Debrecenben és Szegeden, 1908–1912 között Szegeden, 1913–1924 között Veszprémben (szaktárgyai: magyar, német, latin, gyorsírás, valamint 1916–1917-ben óraadó magyar tanár volt a veszprémi felsőkereskedelmi iskolában is), 1925–1928 között Budapesten, 1928–1933 között ismét Veszprémben, 1934-től 1941-ig újra Szegeden. 1942-ben beteg volt Szegeden. 1943–1946 között gimnáziumi tanár, vicerektor és gazdatiszt Tatán. 1947–1948 között vicerektor és spiritualis Mernyén. 1949–1950-ben vicerektorként nyugalomban volt Nagykanizsán. 1951-től 1956-ig nővéreknél élt Baracskán, majd 1957–1970 között nyugdíjban Budapesten.
 
Auerhammer József, Bokrossy Zoltán, Kanczler János, Ligeti Lajos, Válint János elégséges, Virágh Sándor jó, Héger Endre jeles eredménnyel tettek hadi érettségit a Volkra Ottó püspök által 1711-ben Veszprémbe betelepített piaristák jó hírű gimnáziumában, majd rövidesen magukra ölthették a csukaszürke angyalbőrt.

A veszprémi Várhegy DK-felől, középen a Piarista Gimnázium épületével. Becske Adolf fényképe, 1890-es évek (LDM-–Történeti Fénykép-gyűjtemény. 7531. ltsz.) 
 

Az általános védkötelezettség bevezetésekor (1868) a középiskolát végzett, vagy azzal azonos műveltségi szintet igazolni tudó fiatalemberek önkéntesi jogot nyertek. A félreérthető megnevezés azonban nem azt jelentette, hogy az önkéntesek önként jelentkeztek volna katonának. Ők a békeévekben a szokásos 3 esztendő helyett csak 1 évet kellett, hogy szolgáljanak. Innét eredt egyévi (helytelenül gyakran egyéves) önkéntes (einjährige Freiwilliger) elnevezésük. Az alapkiképzésen átesve tartalékos tiszti tanfolyamra vezényelték őket. Ennek anyagából az év végén vizsgázniuk kellett. Aki a vizsgát sikerrel letette és bizonyos társadalmi, erkölcsi elvárásoknak is megfelelt, abból néhány további fegyvergyakorlat teljesítését követően idővel tartalékos tiszt lehetett. Aki a vizsgán megbukott az elvesztette önkéntesi jogát és a további kötelező idejét is le kellett szolgálnia. Az önkéntesek zubbonyuk, díszkabátjuk, atillájuk stb. ujján, a mandzsetta részen sárga színű, középen a cs. és kir. Hadseregnél feketével, a m. kir. Honvédségnél meggyvörössel áthúzott, 1 cm széles selyem karpaszományt viseltek. Ez a magyar gyalogezredeknél fordított V-alakú volt. A karpaszományt „intelligencia pertlinek” is csúfolták.

A m. kir. 31. (veszprémi) honvéd gyalogezred önkéntes hadapródjelölt őrmesterei tábori egyenruhában, 1915 körül. Zubbonyuk ujján fordított V-alakú karpaszomány. A parolijukon látható sima kisgomb jelzi, hogy teljes jogú önkéntesek, akik alkalmasak a tartalékos tiszti rangra. (LDM-–Történeti Fénykép-gyűjtemény, Péti Szilveszter üveg negatívjai P. 783.) 

Oskar Radl, a cs. és kir. 25. tábori vadász zászlóalj önkéntes fővadásza (őrmestere), Brünn, 1915. Az ő paroliján nincs kisgomb. (MNL – Veszprém Megyei Levéltára)

Dr. Meoschil Antal cs. és kir. huszár önkéntes járőrvezető (őrvezető) saját költségen csináltatott extra atillában kimenőn, 1908. A zsinóros ruhadarabok ujján a karpaszományt közvetlenül a karzsinórozás alá illesztették. (LDM-–Történeti Fénykép-gyűjtemény 69.1962.64 . ltsz.) 

M. kir. honvéd tüzér önkéntes tizedes kimenőn. Dolmánya ujján szintén a zsinórozás alá illesztett karpaszománnyal, gallérján tüzér kisgombbal. (Szerző gyűjteményéből)

 

Huszár e.é. önkéntes tizedes (LDM - Történeti Fénykép-gyűjtemény 69.1882 ltsz.)

Az önkéntest (karpaszományost) különféle előjogok illették meg. Alantas munkákhoz, csak, mint felügyelő közeget lehetett kirendelni őket. Esetenként kint lakhattak a helyőrségben, csak szolgálati idejükben kellett a laktanyában tartózkodniuk. Saját költségükön a legénységétől finomabb anyagú, részben tiszti jellegű egyenruhát csináltathattak maguknak, de ezt csak szolgálaton kívül (kimenőn, társaságban) viselhették. A szegényebbek a kincstári komisz ruhát igazíttatták (agyusztáltatták) magukra. Viszont az altisztek előszeretettel toltak ki az „önkéntes urakkal”, tudván, hogy előbb-utóbb tisztek lesznek, s akkor majd bármikor visszaadhatják a kölcsönt. Az önkéntesi rendszerrel a tömeghadseregnél egyre inkább jelentkező tiszthiányt kívánták megoldani. Rendesen közülük került ki a századszolgálatot ellátó alacsonyabb rangú tisztek egy része. Békében maximum főhadnagyi, háborúban századosi rangig léphettek elő.

A képen látható 18 éves diákok nagy valószínűséggel rövidesen ilyen kiképzésen eshettek át. Ezek a fiúk, akik nemrég még félve lapítottak a padban egy-egy rázósabb latin deklináció vagy nehezebb fizika feladat felmerülésekor, néhány hónap múlva, mint tartalékos tisztjelöltek vagy tisztek, már több tucat embernek parancsoltak, mint szakasz, idővel, mint század parancsnokok. A fronton pedig akár élet-halál urai lettek kisebb egységeik katonái felett. Jó vagy rossz döntéseiktől emberek sorsa, akár élete is függött. Fiatalságuk, tapasztalatlanságuk gyakran válhatott tragédiák okozójává. Viszont azokból, akik sikerrel túlélték a kezdeti nehézségeket, később sokszor tapasztalt és megbecsült front tisztek kerültek ki. Sokszor a legénységgel is jobban megtalálták a hangot, mint a szigorú kasztként elkülönülő hivatásos tisztek.

Auerhammer Józsefről nincsenek további adataink.

Bokrossy Zoltán az 1930-as években gyógyszerész volt Pestszenterzsébeten.

Kanczler János az 1920/1930-as években malomigazgató volt Veszprémben, később városgazda, Veszprém Kossuth L. u. 36., majd Petőfi u. 1. alatti lakós. Nevét Kaposira magyarosította.

Virágh Sándor az 1920/1930-as években gyógyszerész volt, Budapest VI. Hungária krt. 107. alatti lakós.

Ligeti Lajos a világháborúban a m. kir. 31. (veszprémi) honvéd gyalogezred tartalékos hadnagyaként szolgált. Az 1930-as években adóügyi jegyző volt Zircen.

Válint János a világháborúban szintén a m. kir. (veszprémi) 31. honvéd gyalogezred tartalékos hadnagyaként vett részt. 1917 májusában a 4. század beosztott tisztje volt. Az 1920/1930-as években m. kir. vámszaki tiszt, utóbb főtiszt volt Balassagyarmaton.

Héger Endre nem éppen szívderítő további sorsáról az alábbi, 1932-ben Laczkó Dezsővel folytatott levélváltásából értesülhetünk.

Héger Endre Laczkó Dezső piarista tanárhoz, a Veszprémvármegyei Múzeum igazgatójához írt levele. Levélpapír, 29.9x41 cm, négyrét hajtva. Fekete tintával írva. Borítékja hiányzik.

Méltóságos és Főtisztelendő Főigazgató Úr!
Szeretett Tanító Mesterem!
 

Mindenekelőtt bocsánatot kérek alkalmatlankodásomért, de elviselhetetlen helyzetem rákényszerít arra, hogy az én szeretett jó Tanító Mesteremhez forduljak diákkoromban is lépten nyomon tapasztalt atyai jóindulatáért és pártfogásáért.

Van Méltóságos és Főtisztelendő Atyám három gyermekem, két lánykám és egy fiam s már tizedik hónapja álás (sic!) és kereset nélkül vagyok és azóta csak abból a néhány pengőből tengetem családom életét, amit özvegy, 76 éves édesanyámtól és néha-néha egy-egy rokontól kapok. Mi szülők csak meglennénk valahogyan a legnagyobb nélkülözések között is, de valahányszor ránézek nélkülöző és az élet nehézségeiről, igazságtalanságairól még mit sem tudó kis gyermekeimre, úgy elfogja a szivemet a fájdalom és a keserűség, hogy még a könyöradományokból vett falatka kenyeret is csak keserves – de azért eltitkolt – könnyek közt tudom lenyelni.

Nem egészen 19 éves koromban hagytam el az akkor Méltóságos és Főtisztelendő Főigazgató Úr igazgatása alatt álló veszprémi kegyesrendi Alma Matert, s mentem az iskola padjaiból társaimmal együtt a hazáért küzdeni. Felcseréltem én is a tollat a fegyverrel és küzdöttem véremet, egészségemet áldozva magyar hazámért azzal a szent hittel, azzal a szent meggyőződéssel, melyet szeretett tanáraink fogékony, fiatal lelkünkbe csepegtettek.

Azóta elmult 17 esztendő, végigharcoltam a világháborút, végigszenvedtem a kommunizmust, majd a nemzeti hadsereg katonája lettem, utána pedig családot alapítottam és dolgoztam becsülettel hazámért és családomért abban a szellemben, melyet jó tanáraim szivembe véstek s ma mégis itt állok családommal együtt elhagyatva, jobban mondva sorsomra hagyva, földönfutóvá téve.

Nem magamért, elsősorban fiamért akarok könyörögni Méltóságos és Főtisztelendő Főigazgató Úrnak.

Fiam (Endre) most végezte el az elemi iskola II. osztályát kitünő eredménnyel, de ha a nyomoruságban és koplalásban osztoznia kell velem, akkor elsatnyul, pedig testben, lélekben erős, egészséges fiú.

A legalázatosabban kérem Méltóságodat, kegyeskedjék előkelő összeköttetései révén fiamat valamilyen nevelőintézetbe egy ingyenes helyre bejuttatni, hiszen Méltóságos Uramnak csak egy szavába kerül, s meg lenne mentve egy keresztény, magyar, férfirügy az elsorvadástól.

Nékem nincsenek összeköttetéseim sehol sem a fiamat érintő ügyben, sem abban, hogy a magam részére valamilyen elhelyezkedéshez tudnék jutni és ma oly részvétlenek, keményszivüek az emberek, hogy tekintélyes pártfogó nélkül hiába fordul az ember bárhová.

Akartam már megpróbálkozni azzal, hogy bemegyek a kegyes tanítórend pesti székházába és ha találok ismerős tanár úrat (sic!), megkérem, legyen segítségemre abban, hogy kaphatnék néhány diákot pótvizsgára való előkészítésre, hogy kereshetnék néhány pengőt, de –, a portán érdeklődvén – nem találtam egy ismerős tanár urat sem. Igy nem is mertem bemenni senkihez sem, hiszen ismeretség nélkül úgyis hiába.

Ha Méltóságos és Főtisztelendő Főigazgató Úr kegyeskednék nékem néhány ajánló sort küldeni a pesti tanár urak egyikéhez, tán sikerülne. Nem bánnám, akármilyen utat kellene megtennem, hogy egy-egy tanulót felkeressek, családom érdekében mindent megtennék.

Alázattal kérem Méltóságodat, egy kétségbeesett, nyomorgó apa segélykiáltása ez azért, hogy családjáért dolgozhassék és ne lássa családját nyomorogni.

Sok megpróbáltatáson mentem már keresztül életemben, de ennyire kilátástalan még sohsem volt az élet előttem, mint most, ép azért fordulok nemesszivű, atyai lelkületü jó Tanító Mesteremhez, mert tudom és érzem, hogy az – ha csak tudja – teljesíteni fogja most is alázatos kérésemet.

Magamat kis fiammal együtt Méltóságos és Főtisztelendő Főigazgató Úrnak újból atyai jóindulatába és kegyes pártfogásába ajánlva vagyok

Budapest, 1932. június hó 12.

mindenkor szerető, hálás tanítványa:

Héger Endre.

(Budapest, I. Diana-u. 7.)

 

Héger Endre levele, első oldal (LDM-–Múzeumtörténeti adattár 48.853/1977. ltsz.)

Héger Endre levele, második oldal (LDM-–Múzeumtörténeti adattár 48.853/1977. ltsz.)

Héger Endre levele, harmadik oldal (LDM-–Múzeumtörténeti adattár 48.853/1977. ltsz.)

Héger Endre levele, negyedik oldal (LDM-–Múzeumtörténeti adattár 48.853/1977. ltsz.)

Laczkó Dezső válasz fogalmazványa egy zsebnoteszból kiemelt, felső sarkain legömbölyített, 16.5x20.5 cm méretű, kettébe hajtott papírlapon, grafit ceruzával írva:

Ns. Héger Endre

Bp I Diána-u. 7.

K(edves?) B(arátom?) Öcs(ém?)                                           932. 6. 23.

Mély megilletődéssel és a legőszintébb sajnálkozással olvastam mostoha sorsodról beszámoló leveledet. A nyomában(?) fakadó lelki lehangoltságot csak fokozza nálam az a szomorú tudat, hogy belém helyezett bizalmadnak nem tudok megfelelni.

Amerre csak fordultam, seholsem kaptam biztatást a kis fiad ingyenes elhelyezése tekintetében. Még ha középiskolás volna, akkor talán-talán sikerülne részére valami kedvezményt szerezni. De elemistával itt, - nem lévén ilyenek számára intézet semmit sem tudnak kezdeni.

Az óraadást illetőleg sincs külömb kilátásunk. Éppen most volt itt látogatóban rendfőnökünk (Dr. Sebess Ferenc őméltósága). Kapóra jött az alkalom, hogy tőle ezirányban információt szerezzek. Sajnos nem biztatott semmi eredménnyel, mert mint mondja - a budapesti kr (kegyesrendi – R. P.) gimnázium ma túlnyomóan szegény sorsu szülők gyermekeivel telt meg és ezek nem korrepetáltatnak mert erre már nem telik többé. Még a helybeli Deákszövetség vezetője: Dr Szűcs Imre rendtársam is fog kisérletet tenni valamelyik bpesti kollégánál. Eredményét közölni fogom Veled.

Mindnyájan ittlévő volt tanáraid annál nagyobb sajnálkozással vannak velem együtt szomoru sorsod iránt, mert hiszen mint derék szorgalmas és megbízható fiatal ember hagytad el intézetünket.

Mennyit kell szenvedni ennek a mai boldogtalan, szerencsétlen magyarságnak, - rászolgálás nélkül!!

Bizony – szokatlanul erős legyen hitében az, aki most meg nem inog. –

Szeretettel üdvözli kedves Tieidet is öreg barátod

L(aczkó) D(ezső)”

Laczkó Dezső válaszlevelének fogalmazványa (LDM-–Múzeumtörténeti adattár 48.853/1977. ltsz.)

Nem tudom, hogyan alakult a hadiérettségizett piarista diákok további élete. Életkoruk miatt feltételezhető, hogy akár még a második világháborúban is teljesíthettek katonai szolgálatot. Akik még ezt is sikerrel túlélték, azok a „fordulat évét” követően, Rákosi Mátyás országlása idején – ha csak nem akartak maguknak felesleges kellemetlenségeket szerezni – vélhetően jobbnak láthatták, ha legalábbis nyilvános helyeken többnyire hallgatnak tartalékos tiszti pályafutásukról, esetleg keservesen kiérdemelt hadi kitüntetéseikről. Holott egy egészséges szemléletű társadalomban mindezekért megbecsülés járt volna.

 Rainer Pál

 

LDMírtaLDM