János apostol legendái és a jánosáldás

Olvasási idő | 35 perc
2020. 12. 27. vasárnap

Fogl Krisztián Sándor írása

A János név jelentése: „Isten kegyelme” vagy „akiben kegyelem lakozik”. Az apostol és evangélista, akit az Úr szeretett és szüzen választott ki, a galileai Betániában született Zebedeus és Szalomé házasságából. Testvérével Jakabbal együtt édesapjuk mesterségét folytatták, eredetileg halászok voltak. Jézus Krisztus tanítványai közül János evangélista kiemelkedő személyiség volt. Péter után ő a legfontosabb az apostolok között. Teológiai gondolkodásmódjának mélységei tekintetében Szent Pál fogható hozzá. A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása jól kifejezi János személyiségét. Szent János apostol életének megismeréséhez a legfontosabb forrás az általa írt evangélium, de ezen kívül is őriz a hagyomány a szent életéből vett történeteket.

Szűz Mária halála és mennybevitele után János Efezusba költözött és atyja lett annak a közösségnek, ahol korábban Pál apostol és tanítványa, Timóteus működött. Ebben a kikötővárosban szembesült Domitianus császár (81–96) keresztényüldöző megnyilvánulásával, amely Jánost sem kímélte, elfogták és bírói ítélet alapján Rómába vitték. A Porta Latina előtt kimondták fejére a halálos ítéletet, s a bírák a kivégzés módjaként azt jelölték meg, hogy testét élve, egy forró olajjal teli üstbe kell vetni. Az ítélet végrehajtásra került ugyan, de János sértetlenül megúszta. Ezt követően mérgezett bort itattak vele, mivel így is életben maradt Patmosz szigetére száműzték. Érdekes Aristodémos pogány pap megtérítésének története is, ahol szintén megjelenik a mérgezett borral telt kehely.

A száműzetés alatt a szigeten, egy viharos éjszakán Isten egy látomásban nyitotta meg számára a menny és a föld titkait, s feltárta előtte az egyház jövőjét. A látottak olyan borzongással, félelemmel töltötték el Jánost, hogy ájultan esett össze. Miután magához tért, kővel véste fel a látottakat egy sziklafalba. Később egy halász hozott neki író eszközöket, akkor pergamenre jegyezte fel gondolatait, melyet továbbított a kis-ázsiai egyházaknak. Így keletkezett a hagyomány szerint a Jelenések könyve. Domitianus halálát követően az evangélista visszatért Efezusba. Mikor beért a városba éppen egy Drusiant nevű asszonyt temettek, aki példás életet élt, ezért sokan siratták. Az elhunyt még életében sokszor megjegyezte, hogy szeretné megérni még azt a pillanatot, amikor János visszatér hozzájuk. Ezután Jézus nevében feltámasztotta az asszonyt.

János apostol és evangélista, a jánosáldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje volt. A szent tiszteletének egyik legsajátosabb megnyilvánulási formája a Szent János áldása, vagyis a borral való köszöntés, áldomás, amely szokás már a 11. századtól ismeretes. A középkorban ezzel a szentelt borral kínálták meg azokat, akik útra keltek, háborúba, messze földre indultak, búcsúzkodtak, hogy Szent János áldása oltalmazza őket az út veszélyeitől. Ezért itattak a haldoklókkal, a halálraítéltekkel is szentelt bort, aki olyan tartományba készült, ahonnan még utazó nem tért vissza. Az áldomás kifejezés az ugor eredetű áld, áldoz szó származéka. A szent János pohara, vagy János pohár elnevezés a szent névünnepéhez köthető borszentelésből, valamint abból a legendából ered, amely szerint az apostol, miközben meg akarta téríteni Arsitodémost, megitta a mérgezett bort, de az semmi kárt nem tett benne. Innen származik a bor búcsúital jellege és az áldás gyakorlata is. A szokás, vagyis János névünnepén (december 27.) történő borszentelés Magyarországon, főként premontrei közvetítéssel honosodott meg. A szentelt bornak gyógyító erőt is tulajdonítottak. Például Csornán fülfájás enyhítésére használták, Petőházán a tehén fájós tőgyét kenték vele. A Somló vidékén úgy tartották, hogy aki szentelt bort iszik, azt a fejfájás elkerüli. Fülfájás esetén ebből a borból csepegtettek a fülbe, hogy a fájdalom enyhüljön, emellett fogfájás csillapítására is használták.

 

LDMírtaLDM