Április 24-e, Szent György napja fontos időszaknak számított a természettel együtt élő paraszti kultúra számára, hiszen a tavasz kezdete számos munkával és egyúttal kihívással járt együtt.
Szent György – aki mások mellett a pásztorok patrónusa is – népszerűségét a neve napjához kötődő szokáskincs sokszínűségén túl a róla elnevezett rengeteg helynév is bizonyítja.
Napjainkban e napról talán a legtöbbeknek az állatok legelőre hajtásának kezdete ugrik be, ám általános „tavaszkezdő napként” a György napi népszokásoknak szinte se szeri, se száma. Ebből, és a pásztorkultúra egyes jellemzőiből adunk most önöknek egy kis ízelítőt, elsősorban Vajkai Aurél, illetve Laczkovits Emőke megyei gyűjtéseire támaszkodva.
A manapság is jelentős juhászatnak otthont adó Dörgicsén óriási zajkeltéssel – aminek tulajdonképpen gonoszűző szerepe volt – járt a Szent György napi kihajtás, ami nagy eseménynek számított az egész település életében. Ilyenkor nem csak pénzt kaptak a pásztorok, hanem borral is megajándékozták őket a gazdák.
Füreden április 24-e jeles napjától kezdve egészen Mihály napjáig (szeptember 29.), még az 1940-es években is szokás volt, hogy minden nap hajnali 4-kor meghúzták a református, azaz a „fehér templom” harangjait, ami az állatok körüli teendőkre emlékeztette a gazdákat.
Április 24-e jeles veteményező napnak is számított, sok helyen ekkor került a földbe a bab és az uborka. Az uborkát Köveskálon délben rakták el (a harangzúgás védelmében), sőt egy, a szomszédból lopott fakanalat is letűztek a vetés sarkába, hogy jó legyen a termés.
Általános vélekedésnek számított, hogy a különböző elásott kincsek ekkor mutatják meg magukat, amit a „garabonciás pénzének” mondtak. Ha netán bárki rátalálna efféle kincsleletre, azt mielőbb jelezze Múzeumunk régészeti osztályán… ☺
György napját gonoszjáró napnak is tartották. A különféle és sokféle ártó lények ellen ekkor az ajtó kilincsére és az ólakra kötözött zöld ágakkal (például nyírfa…), vagy épp tüskés vesszőkkel védekeztek.
A népi megfigyelések természetesen a szőlővel kapcsolatban is megfogalmaztak ekkor elvárásokat, ugyanis például Magyarpolányban úgy tartották, hogy Györgyig a metszéssel mindenképpen végezni kellett.
Mellékelt fotóink révén elsősorban a pásztorkultúra tájalakító szerepére kívánjuk felhívni a figyelmüket. Helyes, okszerű legeltetéssel ezek a legelők, legelőerdők fenntarthatók, mely mesterséggel „jó pásztoraink” nem csak egy gyönyörű kultúrtájat éltetnek, hanem az adott gyepek növény-, és állatvilágának megőrzése szempontjából is fontos munkát végeznek.
Képek szövegei:
1.
N.7319 Vajkai Aurél felvétele 1942-ből, Szentgál.
Juhászember állatai és hű segítője, egy mudi társaságában. A bakonyi pásztortársadalomban a juhász minden tekintetben a gulyás, a csordás, és a kanász felett állt. Megjelenésükből, magatartásukból, de még kalapjuk állásából is fel lehet ismerni a juhok gondozóját.
2.
N.7292
A pásztorbot a határt járó ember elengedhetetlen kelléke: kampós vége segít az állat elkapásában, ha szükséges, fegyverként sem utolsó, pihenni is lehet rajra, netán még „táncpartnerként” is szolgálhat. A felvételt Vajkai Aurél készítette egy szentgáli legelőn 1942-es terepmunkáinak egyikén.
3.
N.7317 1942. Szentgál
4.
A híres Bende pásztordinasztia nyája legel az akali Magyal nevű dűlőben. Tevékenységük – pláne ha kecske is jár velük – a gyepek szempontjából rendkívül hasznos, hisz csökkenti a becserjésedés lehetőségét. A kép előterében tavaszi hérics virít.
5.
N.2910. 1942. Szentgál.
A legelők hagyásfái impozáns megjelenésükkel a határ díszei. Ezek a nem ritkán matuzsálemi korú fák a többségben lévő tölgyek mellett gyakran vadgyümölcsök: körték, almák, netán berkenyék, melyek nem csak táplálékot adtak a jószágnak és őrzőjének, hanem árnyékában pihenhetett a pásztor, delelhetett az állat…
6.
Múzeumunk a közösségi régészet keretében remek kapcsolatot alakított ki önkéntes fémkeresősökkel, akik gyakran bukkannak néprajzi korú tárgyakra is. A tárgytípusok közül kiemelkedő számban képviseltetik magukat az ún. tűzcsiholó acélok, melyek egykor fontos részei voltak a pásztoreszközöknek. Ezek előkerülési helye nem véletlen, és kézzel foghatóvá teszi számunkra a hétköznapokat: ugyanis e szerszámok tömegesen az öreg hagyásfák alól kerülnek elő, ahol a pásztor ugyanúgy elhagyta a tárgyat, mint ahogy mi bárhol ottfelejtjük az öngyújtónkat…
7.
Csak pár beirdalás az eszközön, és már kész remekmű… Tűzcsiholó acél Balatonszőlősről.
8.
Pásztormenedék. Legelő szélén, fák takarásában, szinte még meleg a hamu… A felvétel kétszáz évvel ezelőtt is készülhetett volna. Dörgicse, Pósa dűlő.
9.
6855. Kővágóörs, 1952.
Erdei itató az állatok számára.
10.
A mencshelyi Berki-kút „forrástava” a mai napig fontos víznyerő hely nem csak a haszonállatok, hanem a környék gazdag vadállománya számára is. A helyszínt a “Balatoni kék” mentén a Halom-hegyi kilátó (amit most nem szabad látogatni!) parkolójából indulva egy könnyed sétával érhetjük el, hullámzó szántóföldek mellett haladva, keltikés erdőkön és tölgy-kőris-vadgyümölcs elegyes legelőkön át! :) Sétánk során több ízben páratlan kilátás nyílik a Kab-hegy tömbjére, valamint a falu három tornyára :)
11-13.
Az itatásban határbéli kutak is szerepet kaptak. Ilyen volt a nemrégiben felújított és újra funkcióba állított Akali Ó-, vagy más néven Szarvas-kút, melyet a dörgicsei közbirtokosság, illetve az egykori dörgicsei piarista uradalom állatai egyaránt használtak.
14.
P.48.
A huszadik században a Bakony több „pusztáját” szervezték településsé, ilyen volt Hárskút, de Pénzesgyőr is, melyet Kisgyőr és Pénzeskút egyesítésével hoztak létre. E remek tükröst Pénzeskúton gyűjtötték.
15.
P.48.
A tükrös másik oldala Pénzeskútról, gyűjtve 1909-ben. Karcolt, spanyolozott tárgy, a bakonyi pásztorművészet jeles darabja.
Törő Balázs, néprajzos
