Két főúri esküvőről

Olvasási idő | 30 perc
2021. 02. 08. hétfő

Rainer Pál írása

Múzeumunk Történeti Fénykép-gyűjteményéből ezúttal két főúri házasságkötés fényképeit mutatjuk be. Mindkét együttes az 1952/1953-as államosítás idején került a múzeumba.

Az első együttes 4 db felvételt (az egyikből 2 db egyforma van) tartalmaz.

Az első képen a templomba vonuló, vagy onnét érkező ifjú párt látjuk egy jellegzetes épület, talán éppen a templom (csak részlete látható) mellett. Mindkettőjük öltözete hagyományosnak mondható. A nagyon fiatal menyasszony talpig fehérbe öltözött.  Fején menyasszonyi fátyol. Ruhájának uszályát gyerekek viszik utána. Természetesen nem hiányzik esküvői csokra sem. A vőlegény díszmagyart visel. Ennek tradicionális elemei: a prémes süveg fém forgóval és tollal, nyakkendő, atilla, mente fém mentekötő lánccal, feszes, lábszárra simuló nadrág, sarkantyús csizma, zsinóröv vagy a mentekötővel harmonizáló bogláros fém öv (esetünkben ez nem látható, mert a mente eltakarja), dísz szablya. Kétoldalt virágfüzéreket tartó gyerekek sorfala áll.

Az ifjú főrangú pár a templomba menet (vagy jövet) (LDM–TFGy ltsz. 69.1929.)

A következő képen az ifjú pár és szorosabb rokonságuk – feltehetően szüleik, testvéreik, szülők testvérei(?) – láthatók. A menyasszony jobbján valószínűleg édesapja, tekintélyes, idősebb, szakállas úr, aki díszmagyar helyett sötét európai/polgári öltözetet visel. A vőlegény balján alighanem szülei, az ő édesapja díszmagyarban. A többi idősebb, vagy fiatalabb férfi, illetve fiú rokon közül négyen díszmagyart, ketten sötét ruhát viselnek. A fehér ruhás fiatal leány tán a menyasszony húga lehet.

Az ifjú főrangú pár szorosabb rokonságuk körében (LDM–TFGy ltsz. 69.1877.)

A harmadik képen vélhetően az esküvői vendégek teljes csoportja szerepel – köztük a már előbbi képen is látható szűkebb rokonság – összesen több mint negyvenen. A hölgyek, urak, leányok és kisfiúk vélhetően egy kastélypark gyönyörű fái alatt álltak és ültek össze a fotográfus masinája elé, hogy megörökítse a jelentős családi eseményt.

A főrangú esküvő résztvevői az ifjú párral (LDM–TFGy ltsz. 69.1954.)

Sajnos sem a menyasszony, sem a vőlegény személye nem ismert. Ugyanígy ismeretlen a felvétel helyszíne és időpontja is. A csoportképen az álló sorban jobbról a 6. személyt (díszmagyaros, rendjelekkel és kitüntetésekkel ékes idősebb urat) azonban dr. Pandula Attila barátomnak (ELTE-BTK, Történelem Segédtudományai Tanszék) sikerült azonosítania. Ő nem más, mint kapos-mérei Mérey Kajetán (Bécs, 1861. jan. 16. – Bécs, 1931. febr. 2.) a hosszú és változatos pályát megfutott osztrák–magyar diplomata. Mérey 1885-től állt diplomáciai szolgálatban. Belgrád (1885-től), Bukarest (1886-tól), Párizs (1891-től), Konstantinápoly (1893-tól) voltak állomáshelyei. 1895-től a bécsi cs. és kir. Külügyminisztérium elnöki osztályát vezette. Ő képviselte a Monarchiát az I. és II. hágai békekonferencián (1899, 1907). 1910–1914 között nagykövet volt az Olasz Királyságnál. 1915-től ismét a külügyminisztériumban szolgált. A breszt–litovszki osztrák-magyar békedelegáció vezetőjeként ő írta alá Szovjet-Oroszországgal a fegyverszünetet. A fényképen felismerhető legmagasabb osztrák–magyar elismerése, a Lipót Rend nagykeresztjének vállszalagja.

A bizonyára hivatásos fényképész által készített képek a révfülöpi Semsey-villából, a Semsey–Kisfaludy–Bogyay–Tallián és más rokon családok fotóit tartalmazó fényképalbumokkal került a múzeumba. Bár első pillantásra akár a dualista korszakban is készülhetett volna, de a hölgyek ruhája és frizurája inkább az 1920-as évekre valószínűsíti a keltezést. Ezt látszik erősíteni Mérey Kajetán idősebb életkora is.

A másik együttes fotói gr. Niczky László (Sopron, 1905 – Budapest, 1992) és gr. Pejacsevich-Mikó Mária (Ludány, Nógrád m., 1912 – Budapest, 1972) házasságkötésekor készültek a Veszprém megyei Porván, 1938. július 2-án. A Porvához tartozó közeli Szépalmapuszta ugyanis az 1930-as évek derekától a menyasszony édesapjának, Pejacsevich-Mikó Endrének (Felsőludány, Nógrád m., 1884 – Porva-Szépalmapuszta, 1939)  a birtoka volt. A képek gyengébb minősége valószínűsíti, hogy azokat valamelyik családtag, rokon készíthette.

Az esküvő résztvevői lovas fogatokon hajtottak át Szépalmapusztáról Porvára.

gr. Niczky László és gr. Pejacsevich-Mikó Mária esküvője. Az esküvőre menet. Elől a kocsis mellett: gr. Niczky László édesanyja, hátul balról jobbra: gr. Pejacsevich-Mikó Mária, gr. Andrássy Sándorné(?),
gr. Pejachevich-Mikó Erzsébet (LDM–TFGy ltsz. 69.2966.)

 

A külsőségek – eltérően a fentebb ismertetett teljesen tradicionális házasságkötéstől – ezúttal szinte teljesen puritánok, mondhatni polgáriasak voltak. A menyasszony könnyű, mintás nyári ruhát viselt, szolid fehér sapkával, fehér kesztyűvel. A vőlegény díszmagyar helyett világos nyári öltönyt, könnyű kalapot. A nagy nyári hőségben ez nyilván sokkal kényelmesebb volt, mint a prémes, csizmás díszmagyar.

A polgári házasságkötés (1895-től vezették be Magyarországon) feltehetően a helyi jegyzőség, elöljáróság egyszerű, erőteljesen vidékies hangulatot árasztó helyiségében, egy kiragasztott hivatalos rendelet társaságában ment végbe.

gr. Niczky László és gr. Pejacsevich-Mikó Mária polgári esküvője (LDM–TFGy ltsz. 69.2964.)

De az egyházi szertartáson is a fent leírt öltözetben térdelt az oltár elé a pár, holott eredetileg (amíg erre a fényképre nem bukkantam rá) úgy gondoltam, hogy ehhez az aktushoz átöltözhettek. Érdekes, hogy ezúttal magáról a templomi esküvőről is készült fényképfelvétel. Tekintettel a korabeli technikai viszonyokra (félhomályos, nehezen megvilágítható belső tér), valamint a fényképész a szertartást zavaró ténykedésére, ismereteim szerint ritkák a korabeli esküvői templomi fényképek.

gr. Niczky László és gr. Pejacsevich-Mikó Mária az oltár előtt (LDM–TFGy ltsz. 69.2967.)

Persze a főúri esküvők többsége még a Horthy-korszakban is a korábbi pompás külsőségek közepette zajlott. Br. Lipthay Béláné szül. Odescalchi Eugénie hercegnő (1898–1985) pl. így örökítette meg – férje elbeszélése alapján –  Széchenyi Márton és Széchenyi Ditta budapesti esküvőjét (1934. febr.): „A menyasszonyi estélyt – az esküvő előestéjén – a Park Klub fényes termeiben tartották. Gazdag büfé várta a nagyszámú násznépet, miközben egy távoli szalonból halk cigányzene szólt. Korán szétoszlott a társaság, mindenki hazasietett, mert fárasztó nap következett. Az esketést a királyi várkápolnában, „Öspi”-nek becézett volt apáti esperesünk végezte.

Tíz koszorúslány és tíz vőfély vette körül a menyasszonyt. Márton díszmagyarban esküdött. A koszorúslányok egyforma, virágos mintájú, földig érő selyemruhában, a vőfélyek szintén díszmagyarban voltak. Széchenyi Viktor a virágokkal díszített násznagybottal igen ünnepélyesen hatott. A várkápolna bejáratánál két díszbe öltözött „pandúr” állt őrséget, meg két fehér kesztyűs rendőr. Az ünnepi kerethez semmi sem hiányzott.” (Odescalchi Eugénie: Egy hercegnő emlékezik. Gondolat. Budapest, 1987. 253–254. old.)

Azután 1945-ben egyszeriben véget ért ez a világ. Az 1950-es években a Somogy megyei Hácsra kitelepített Niczky házaspár pedig akkoriban feltehetően nem azon törte a fejét, hogy hogyan kerülhettek esküvői fényképeik Szépalmapusztáról a veszprémi Bakonyi Múzeumba. Elég gondot jelenthetett számukra a megváltozott viszonyok között négy gyermekük felnevelése, iskoláztatása. Niczky László gróf a szocialista Sztálinvárost építette, majd idősebb korában, az 1970-es években Budapesten dolgozott fűtőként. Legnagyobb megkönnyebbülésére, természetesen ezen ténykedései során sem kellett díszmagyart viselnie. (Egyébként ez az öltözet nagy valószínűséggel nem is állt már rendelkezésére ekkorra egykori vélhetően választékos ruhatárából.)

LDMírtaLDM