Látványkönyvtárunk

Olvasási idő | 10 perc
2020. 09. 29. kedd

Műemléki könyvtárunk kalandjai

Látványkönyvtárunk (mintegy 4000 kötet) alapját, a gyűjtés és a tartás körülményei miatt, az ún. „tihanyi könyvtár” képezi. Jelentősége abban állt, hogy közöttük XVI–XIX. századi nyomtatványok és néhány ritkaság is található. Például az 1487-ben nyomtatott Arisztotelész kommentárokat tartalmazó ősnyomtatvány, vagy az 1488-ban készült Thuróczy krónika.

 A „tihanyi” jelzőnek ellentmondva, a könyvek sem nem tihanyiak, sem nem egy valódi önálló könyvtár részei. Ez a névhasználat 1980-tól eredeztethető, amikor mint muzeális értékű és jelentőségű könyvegyüttest az Országos Széchényi Könyvtár egykori munkatársa, az Antikvárium Vállalat akkori könyvtörténész szakértője a gyűjteményt védettség alá helyeztette.

Tihanyba csak átmenetileg került vegyes származású könyvekről van szó, melyek nagyobb része egyházi könyvtárakból került az államosítást követően az Országos Könyvtárellátó Központ budapesti pinceraktáraiba. Az Országos Könyvtárellátó Központ feladata volt a ritka példányok leltárba vétele, majd pedig az Országos Széchényi Könyvtárba való bevételezése. A duplum és a triplum példányok azonban ebből a szempontból feleslegessé váltak, tervezték azok bezúzását is.

Az 1960-as években – a Veszprém Megyei Múzeumok megalakulása idején – a bezúzástól mentették meg őket azzal, hogy a múzeum kezelésében lévő tihanyi apátsági könyvtár polcaira, gyakorlatilag folyóméterben mérve, a felhalmozott példányokat állományba emelték. Annyi folyóméternyi könyvet mentett meg az enyészettől a múzeum, ahány folyóméternyi üres könyvespolc állt rendelkezésére Tihanyban. A könyvmentő ötlet kultúrtörténeti jelentősége még az, hogy mindezt a Balatonnál nyaraló Keresztúry Dezső kérésére és Illyés Gyula és Lipták Gábor közreműködésével hajtották végre.

 Az állománynak Tihanyi Bencés apátság eredeti könyvtárához sincs köze, ugyanis azt az államosítás előtt sikerült Pannonhalmára menekítenie a rendnek. Mivel ahány könyv, gyakorlatilag annyi lelőhelyről származnak, ezért hagyományos értelemben nem nevezhetjük könyvtárnak, csupán muzeális könyvek gyűjteményének.

1991-ben Tihanyból ugyanolyan sürgősen kellett a könyvtárpolcokat elhagyniuk, mint ahogy történt a beszállításuk a Könyvtárellátó Központba. Ekkor ugyanis az egyházak kártalanításaként a bencés rend a tihanyi rendház épületét visszakapta, az újjászervezett önkormányzati múzeumok könyvtári gyűjteményére pedig nem tartott igényt, mivel az nem az egykori bencés könyvekből tevődött össze. A sors fintora, hogy a múzeum által a bezúzástól megmentett könyvek között azért akadt bencés rendi könyv is. Azokat a köteteket - összesen 76-ot - melyekre igényt tartottak jogfolytonos egyházi tulajdonosaik, 2006-ban a Laczkó Dezső Múzeum a Veszprém Megyei Önkormányzat jóváhagyásával ünnepélyes keretek között visszaszolgáltatta (a ferences, a ciszterci és a bencés rendnek).

Az állomány 20 százalékát teszik ki azok a kötetek, amelyek mint történeti, bibliofil értékkel bíró könyvek kerültek ajándékozással az 1910–1960-as években, valamint vásárlással az 1960–1990-es évek közötti időszakban a múzeumba. Ezeket soha nem soroltuk be a Veszprém Vármegyei Múzeum, ill. a Bakonyi Múzeum könyvtárának kézikönyvtári, szakkönyvtári állományába. A tihanyi polcokról való elkerülésük után, 1991-től a könyveket a múzeum földszinti közművelődési termének galériáján Dexion-Salgó polcokon 3–4 sorban, zsúfolva tároltuk. 2005-ben a könyveket zárt dobozokba helyeztük.

A könyvgyűjtemény méltó helyet a Lackó Dezső Múzeum Látványkönyvtárában kapott, üveges, zárható vitrinekben, mely 2009-ben nyílt meg a nagyközönség és a kutatók előtt.

LDMírtaLDM