Menyasszonyból ápolónő

Olvasási idő | 30 perc
2021. 02. 13. szombat

Hogyan lett (a vélt) menyasszonyból újra ápolónő
Avagy egy első világháborús fényképfelvétel tanúságai

Az írásom tárgyát képező fényképfelvételre múzeumunk 2014-es centenáriumi világháborús kiállításának tervezésekor akadtam rá, Történeti Fénykép-gyűjteményünk átnézésekor, amely mintegy 1000 darabos 1. világháborús fotóanyagot is tartalmaz. A 69.1942. leltári számú felvétel, mint „esküvői fénykép” szerepelt a leltárkönyvben, minden további megjegyzés, magyarázat, keltezés nélkül.

Nos, a képről nyomban láttam, hogy nem esküvőn, hanem a török Vörös Félhold (a Vörös Kereszthez hasonló szervezet a mohamedán országokban, így Törökországban is) valamilyen ünnepségén, az 1. világháború alatt készült felvétel. Erre utal a falon elhelyezett 2 db nagyméretű félhold embléma. A résztvevők között török, osztrák-magyar, német katonatisztek és civilek, utóbbiak között hölgyek is láthatók. A kép jobb szélén álló cs. és kir. huszár tisztet vöröskeresztes karszalagja és az atilláján viselt kitüntetései: Ferenc József Rend lovagkeresztje, Vörös Kereszt tiszti Díszjelvénye és Vörös Kereszt 2. osztályú Díszjelvénye alapján a Vörös Kereszt valamilyen tisztségviselőjének gondoltam. A középen álló fehér ruhás hölgyről – őt vélhette a leltározó menyasszonynak – pedig rögtön láttam, hogy ápolónő. A felvétel pontos helyszínét és időpontját természetesen nem tudtam behatárolni, de az nyilvánvaló volt, hogy valahol török környezetben készült.

A felvétel készítés körülményeinek pontos meghatározása véletlenül vált lehetségessé. Ugyanis kezembe került a Rubicon történelmi magazin 2020/5-ös száma, benne Fodor Gábor történész, az Isztambuli Magyar Kulturális Intézet vezetője „Vörös Kereszt és Vörös Félhold. Egy magyar kórház Konstantinápolyban” című írásával. Ebben pedig ráakadtam több más, ugyanezen a helyszínen, ugyanezen alkalommal és részben ugyanezen szereplőket megörökítő fényképre.

Ismeretes, hogy az 1. világháborúban Törökország a központi hatalmak szövetségese volt. A háború alatt viszonylag élénk osztrák-magyar – török kapcsolattartásról beszélhetünk. Ennek során pl. 1915 végén gr. Semsey László országgyűlési képviselő, a Magyar Vörös Kereszt intendánsa javasolta egy magyar kórház felállítását Isztambulban, a Magyar Vörös Kereszt Védnöksége alatt. Hosszas, körülményes és fárasztó előkészületek után, 1916. február 24-én este indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról a különítmény: Brüll Alfréd és Dános Tivadar vöröskeresztes megbízottak, dr. Lobmayer Géza egyetemi tanár, ezredorvos (orvos százados), kórházparancsnok, dr. Bochkor Adám és dr. Kisfaludy Pál orvosok, Klinger István, Torday Fülöp és Radó Béla szigorló orvosok, Szántó Sándor katonai gyógyszerész, 30 egészségügyi katona , valamint Semsey Lászlóné grófnő és Ilona leánya vezetésével 18 hivatalos és önkéntes vörös keresztes ápolónő. Egyidejűleg uszályon 1400 láda kötszert és orvosi műszert, egy röntgen- és két fertőtlenítőkészüléket, egy automobilt és 325 ágyat is útba indítottak Orsovára.

A háború harmadik évében történő utazás nem nélkülözte a Balkánon még békeidőben sem éppen szokatlan nehézségeket, váratlan fordulatokat. Végül a különítmény vezetői és az ápolónők március 10-re érkeztek meg Konstantinápolyba, a Szirkedzsi állomásra. A misszió többi tagja csak napokkal később futott be. A nehézségek a török fővárosban is folytatódtak. Az eredetileg kórházi célra kiszemelt épület leégett, így villámgyorsan másik épületet kellett keríteni és alkalmassá tenni kórházi célokra. De ezt is sikerült megoldani.

Mindezek után 1916. április 10-én délben az egyetem Csapa kerületben lévő új tanítóképző intézetében (Darülfünun) került sor a magyar vöröskeresztes kórház ünnepélyes megnyitására. Az ünnepségen jelen voltak: Enver pasa, török hadügyminiszter; Szulejman Numan pasa, az egészségügyek legfőbb vezetője; Iszmail Hakki bej, hadügyi államtitkár; Beszim Ömer pasa, a Török Vörös Félhold Társaság ügyvezető elnöke; Dzsanbolat bej, Konstantinápoly polgármestere; Johann von Pallavicini őrgróf, osztrák-magyar nagykövet; gr. Széchenyi Ödön pasa, isztambuli tűzoltóparancsnok (gr. Széchenyi István fia); Wilhelm Souchon német tengernagy (a világháború során az antant Földközi-tengeri zárja miatt Konstantinápolyban rekedt „Goeben” német rombolóhajó parancsnoka); továbbá a szövetségesek követségi alkalmazottai, számos tisztje és a helyi magyar kolónia tagjai.

A kétemeletes kórházi épületben 10 nagyméretű betegszoba (egyenként 40 ággyal), 2 operációs terem, fogorvosi szoba, röntgen, kémiai labor és több fürdőhelyiség volt. A földszinten tárolták a fehérneműt és az élelmiszereket. A kezdeti időszakban hetente átlag 400 sebesültet láttak el, zömmel idült betegségekkel szenvedő török katonákat, bár két termet osztrák-magyar katonáknak tartottak fenn.

Egy hónap múlva gr. Semsey helyét Bornemissza Lipót, Semsey grófné helyét Fiáth Mária bárónő vette át. A kórház valószínűleg 1916 nyár végéig működött. A misszió résztvevői beosztásuktól függően különböző fokozatú török kitüntetésekben részesültek.

Az esküvői fotóból így kórházmegnyitási felvétellé átminősült fényképen középen az asztal mögött állva balról jobbra felismerhetők: Wilhelm Souchon német tengernagy, Enver pasa török hadügyminiszter, Semsey Lászlóné grófnő szül. Dessewffy Mária Karolina grófnő (1870–1950) (őt nézhette menyasszonynak a fotó leltározója 1969-ben), Johann Pallavicini őrgróf nagykövet felesége (nagy kalappal, kitüntetésekkel). A kép jobb szélén álló, karszalagos, kezében poharat tartó tartalékos huszár főhadnagy pedig Brüll Alfréd (Budapest, 1876. dec. 10. – Kecskemét vagy Auschwitz, 1944) vöröskeresztes megbízott, nagyiparos, üzletember, úrvezető, sport mecénás, számos sportegylet (pl. MTK) elnöke vagy tiszteletbeli alelnöke, aki később ismeretlen körülmények között lett a holokauszt áldozata.

Bár a fotó eredetéről a leltárkönyv semmiféle adatot nem rögzített, az nagy valószínűséggel a révfülöpi Semsey villa 1953-as államosításakor kerülhetett a múzeumba. Ekkor több a Semsey–Kisfaludy–Bogyay–Tallián stb. rokon családok fényképeit tartalmazó fényképalbum is a múzeumba került. A fényképeket csak 1969-ben – tehát csak a bekerülés után 16 évvel – leltározták be. Addigra az anyag szétszóródhatott, összekeveredhetett, egyes darabjainak már nyilván nem lehetett kideríteni az eredetét. Számomra azonban árulkodó nyom, hogy gr. Semsey László (1869–1943) vöröskeresztes intendáns és dr. Kisfaludy Pál orvos egyaránt résztvevői voltak a sztambuli akciónak.

Külön érdekesség, hogy a Fodor Gábor írásában publikált többi, ugyanezen eseményt megörökítő felvételt egy harmadik generációs magyar származású fényképész-újságíró (felmenői a Brassó környéki Barcaújfaluból kerültek 1848-ban Isztambulba) Taib Köpe készítette.

Akit a konstantinápolyi magyar vöröskeresztes kórház története részletesebben is érdekel, olvassa el Fodor Gábor már említett, a Rubiconban megjelent írását vagy ugyanerről szóló, angol nyelvű tanulmányát: A Hungarian Hospital in Stambul – The Story Behind Taib Köpe’s Photograps. In: Between Empires – Beyond Borders. The Late Ottoman Empire and the Early Republican Era through the Lens of the Köpe Family. Edited by Gábor Fodor. Research Centre for the Humanities. A Joint Publication with the Hungarian Cultural Center Istanbul and SALT Istanbul. Budapest, 2000. 181–201. oldal.

Rövid írásomból nyomon követhető, hogy esetenként mennyi értékes és érdekes információ hordozója lehet egy történetesen nem is túl jól sikerült fényképfelvétel. De mindez kitűnő példa arra is, hogy a nem kellő mérvű múzeumi dokumentálás milyen sajnálatos adatvesztésekhez és félreértésekhez vezethet, amelyek révén végül is mindannyian szegényebbek leszünk egy saját történelmünkre vonatkozó adattal.

Rainer Pál

LDMírtaLDM