NAGY LÁSZLÓ – 95

Olvasási idő | 8 perc
2020. 07. 16. csütörtök

„A költő nem tévedhet”
(Nagy László)

2020. július 17-én lenne 95 éves a Veszprém megyei születésű Nagy László.  Hagyatékának egy része a Laczkó Dezső Múzeum néprajzi gyűjteményét gazdagítja. Ezzel a rövid összeállítással emlékezünk rá.
 
Az alábbi idézetek a költő Életem c. írásából valók:
„Születésem napját nem tudom.Míg itthon éltem, július 14-ét mondtam, így tudtam anyámtól. Később anyakönyvi kivonat kellett, s ez ámulatomra 17-ét jegyezte. Papír szerint 1925. július 17-én születtem Felsőiszkázon, Veszprém megyében. Születésemkor aratás volt, szent munka, éjszakák, nappalok egybeestek, az én dátumom pedig elveszhetett a sok tennivaló közt. Mégis, ha a Bastille-börtönt 14-én döntötték le, illett volna ezen a napon születnem. Anyám a kamrát, padlást sározta-sikálta az új gabonának. Hordta a magasba a nehéz agyagot, kínlódta magát át a gerendákon. Úgy elfáradt, hogy szerinte a szüléshez nem maradt ereje. …”
 
„Anyámat, a 17 éves Vas Erzsébetet héjagyorsasággal ragadta magához apám, a 34 éves Nagy Béla. Mindketten túlságosan érzékeny lévén, szinte naponta civakodtak. A korkülönbség, tán a kölcsönös féltékenység meg a gazdálkodás rossz menete is oka volt a veszekedésnek. …”Te szacsi.” Mérgében így nevezte apám anyámat. Szamarat akart mondani, de csacsivá szelídítette. …”
 
„Házunk szélső ház, a falutól kissé távol… Távoli körben dombok, erdők, hegyek. Nyugaton a Ság és Kemenesalja, keleten a Somló és a Bakony. Tíz esztendeig futkostam itt, utánozva embert, állatot, madarat. Fogamra véve a játékzabolát még büszke is voltam, hogy szám erejével hurcolom pajtásaimat. Ha már ló, legyen tüzes. Fészket raktam az öreg fákra, kőtojásokat költögettem. Egyik fáról a másikra a koronán egyetlen ágacska irgalmával is átlendültem. Éltem a félvad életet, nehezen törtem be az iskolában. A fegyelmet tán azért tűrtem, mert nagy volt bennem a kíváncsiság. …”
 
„Varsó. Ülök az Európa Hotelben. Hogy ide is elkerültem, abban anyám is részes. Anyám egy délután eldobta a kapát, mondván kezébe veszi a gyerekei sorsát. Ha már földünk s mindenünk a banké, a jövőnk ne legyen azé. Elnyargalt 15 kilométert Nyárádra nagyanyánkhoz, rászedte, költözzön Pápára, hogy ott unokái, mind az öt ágon, polgáriba járhassanak. Így került két nővérem oda, a nyárádi gyerekek, s majd én is. Két évig magántanuló voltam. Kicsi és vizes szobában laktunk, egymás hegyén-hátán, s gondviselőnk a nagymama lett. Szép és jó, egyenes járású, korán hadiözvegy, takarékos és takaros asszony. Jó nagymamának neveztem. …”
 
„Kezdetben szorgalmas voltam, jelesen végeztem a polgárit. Érdekelt a képzőművészet, költészet is, de festő akartam lenni. Már akkor Heine verseit környékeztem, próbáltam fordítani. 1941 őszén a református kollégium kereskedelmi iskolájába iratkoztam, nem gimnáziumba, mert négy év latinját kellett volna nyáron megtanulnom. Magyartanárom, Szathmáry Lajos, a vásárhelyi Cseresnyés kollégium szervezője. A. Tóth Sándorhoz jártam különrajzra. Látogattam a Képző Társulatot, de verseimet nem mutattam. …”
 
„Negyvenhat őszén grafikusnak mentem az Iparművészeti Főiskolára. …Ősszel átmentem a képzőművészetire festőnek, Kmetty mesterhez. Létrehoztuk ekkorra a képzőművész kollégiumot. Segített Dési Huberné és Beck Judit. Karácsonyra megjelent hét versem az akkori Valóságban. A tiszteletdíjból öcsémnek vettem télikabátot. ... Tépelődtem sokáig, s döntöttem, inkább verset írok elszántan, a festészethez majd visszatérek….”
 
Nagy László, a 20. sz. második felének egyik legnagyobb hatású költője volt, háromszoros József Attila-díjas, Kossuth-díjas s különböző nemzetközi díjak tulajdonosa. Költeményeit legalább 18 nyelvre fordították, 11 idegen nyelvű kötete jelent meg 1970 óta. Egyik interjúban a költő felelősségéről a következőképpen nyilatkozott: „Költészetünkben kezdet óta láthatjuk a költői felelősséget a haza, a nép iránt. Említem Janus Pannoniust, Balassit, Zrínyit, később Csokonait, Petőfit, Aranyt, Ady Endrét, József Attilát, Illyést és még tovább. Hozzájuk menekültem abban az időben. Ők támogattak engem. Írtam is egy versben: „Poéták, csodanyelvek, ivadékuknak jajos versekkel fölnevelnek.” Mindig ehhez a hagyományhoz ragaszkodtam, tudván, hogy legtöbbször nem voltak jó politikusaink. Mint költő érzem a felelősséget, a költő nem menekülhet, amit egyszer rosszul csinált, az nem egyéni dolog, nem lehet azt mondani: tévedtem. A költő nem tévedhet.”
 
Dr. Pilipkó Erzsébet
muzeológus
Laczkó Dezső Múzeum
 
A fotók a Nagy László: Adok nektek aranyvesszőt c. kötetből valók.
Utolsó módosítás2020. 07. 17.
LDMírtaLDM