Oltárczi gyűjtemény Szentbékálla

Olvasási idő | 4 perc
2020. 09. 23. szerda

Pajtamúzeum és Helytörténeti Gyűjtemény

Szentbékkállára nem csak a messze földön híres kőtengere, a község határában lévő romok (Velétei palota- és a Töttöskáli templomrom), vagy épp a Fekete-hegy értékei miatt érdemes ellátogatni, hanem a páratlan gondossággal összegyűjtött helytörténeti emlékanyag miatt is, melyet annak létrehozója, Oltárczi Ferenc tanár, a falu szülötte két fő egységbe – Pajtamúzeum és Helytörténeti Gyűjtemény – rendezve tár a látogatók elé.

Győrffy-Villám Zsombor régész kollégámmal a múlt hét folyamán nekünk is lehetőségünk nyílt betekintést nyerni e valóban párját ritkító anyagba, melynek fő rendező elve, hogy minden kiállítási elem a településről származik, ott készült, ott használt, vagy helyben felgyűjtött.

A gyűjtemény a tipikustól az egészen egyedi tárgyak bemutatása révén tárja fel a település múltját, a római kortól kezdve egészen a szocializmus időszakáig.

Nehéz lenne bármit is kiemelni élményeink közül, hisz annyi meglepetés ért minket: római sírkőtöredék (ráadásul a mi, delfines sírkövünkkel rokon), Karády Katalinnak címzett levél, vagy épp a helyi strand 1935-ös megnyitásáról hírt adó szórólap, és a sor szinte a végsőkig folytatható (képeink tovább mesélnek).

A kiállítások mindenki számára tartogathatnak érdekességeket, de a kutatók számára is fontos lehet a gyűjtemény. Akinek szerencséje van, azt a házigazda személyesen kalauzolja végig a falu történetén.

Szentbékkálla büszke lehet arra, hogy közösségi összefogásból és „összehordásból”, Oltárczi Ferenc ilyen kaliberű gyűjteményt hozott létre.

Törő Balázs, néprajzos

LDMírtaLDM