Sárkányölő Szent György ünnepe

Olvasási idő | 30 perc
2021. 04. 23. péntek

Április 24.

Szent György (271–303 körül) ókeresztény eredetű vértanú, katonaszent, aki a legenda szerint megmentette a királylány életét a sárkánytól. Tisztelete már a kora középkorban elterjedt a Közel-Keleten (Egyiptom, Szíria), valamint Európában. A trullai zsinaton (692) az atyák apokrifnek minősítették a szent legendáját, mégis egy évezrednél tovább a hit diadalmas hőseként, legyőzhetetlen katonaként tartották számon Dömötörrel, Mártonnal, compostellai Szent Jakabbal, valamint Szent László királlyal együtt a középkori lovagi világban. A Meroving dinasztia György állítólagos fiától eredeztette magát. Oroszlánszívű Richárd angol király őt választotta a keresztes lovagok védőszentjének. III. Henrik uralkodása idején (1216–1272) 1222-ben, az oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították a szentet. 

Szent György lett a lovagok, lovas katonák, a cserkészek, felszerelése miatt a fegyverkovácsok, szíjártó céhek, valamint a vándorlegények patrónusa. A bizánci gyökerű görögkeleti egyház kedvelt szentje volt. A nyugati egyház is tisztelte Györgyöt, de mivel alakjának hitelességét az újabb kutatások nem tudták maradéktalanul bizonyítani, ma már nem szerepel a szentek sorában. György tisztelete Magyarországon Szent István koráig vezethető vissza. Szent Gellért püspök Györgynek nagy tisztelője volt, a keresztség szentségében eredetileg ezt a nevet kapta. Fiatalon a bencés rend velencei Szent György monostorába lépett, aminek később apátja lett. A veszprémi Szent György kápolna a sárkányölő lovagnak talán a legősibb hazai szentélye, amely feltételezések szerint még a 9. századból származik. A Szent Imre hercegről szóló legendában olvasható, hogy szüzességi fogadalmát egy szolgálója jelenlétében, Veszprém várának legrégebbi, György nevére szentelt kápolnájában tette le. A katonaszent tisztelete a barokk korszakban kezdett el hanyatlani hazánkban. Egyházi kultuszával szemben az újkorban inkább névünnepe került előtérbe, legalább is a néphagyományban, a közéletben, illetve a gazdasági életben. Szent György napja a középkortól kezdve országos szinten a közigazgatási év kezdete volt. A falusi és városi magisztrátus ilyenkor tartotta a tisztújítást és az új tisztviselők ekkor foglalták el hivatalukat. Ez a nap volt az adófizetés egyik időpontja, így a nép a tavasszal esedékes költséget a szentről nevezte el. Tulajdonképpen csak a 18–19. században, az újkori közigazgatás megszervezése vetett véget ennek a gyakorlatnak. A pásztorok, kocsisok, cselédek elszegődtetése is ezen a napon történt. A néphit a névünnepnek olyan gonoszűző, rontáselhárító szerepet tulajdonított, amikor a termékenységet különböző cselekedetekkel igyekeztek biztosítani. Az 1900-as évek elején Szent György nap hajnalára a Somló környéki falvakban az ártó erők ellen nyírfagallyakból gúzst készítettek. A Balaton-felvidéken a pásztorok vették sorra a gazdák házait és tűztek nyírfa vagy bodza ágakat az ablakba, a tető alá, az ólakra, hogy ezek elűzzék a gonosz erőket. A gazdák ekkor hajtották ki az állatokat az istállóból a legelőre. A hagyomány szerint –  mint azt a koraújkori boszorkányperek is tanúsítják – a boszorkányok mágikus ereje ezen a napon volt a legerősebb, és a termésre, valamint az állatokra kártékony hatást gyakorló rontásokat is ehhez a dátumhoz kötötték. A boszorkánynak tulajdonított „tehénrontó” műveletek közül elsősorban az ágas megfejés és a harmatszedés kapcsolódik Szent György napjához. A magyar népi hitvilág mágikus eljárása volt az úgynevezett „harmatszedés”, amelynek célja elsősorban a tejhaszon növekedésének biztosítása volt azáltal, hogy mástól vették el, vagy csökkentették a másik gazda tejhozamát. Ezt a hit lényegében boszorkánytevékenységnek tartotta, gyakorlatilag azonban bárki alkalmazhatta. A művelet lényege a harmat volt. Ez úgy történt, hogy valamilyen ruhadarabot (lepedő, abrosz, kötény vagy szoknya) végighúztak a füvön, vagy ritkább esetben gabonatáblán napkelte előtt vagy éjfélkor, gyakran meztelenül. Otthon kicsavarták, néhány helyen a kenyérlisztbe tették, vagy a tehénnek harmatos füvet adtak. Azt tartották, hogy a harmat által a kenyér nagyobb és szebb lesz, illetve, hogy a tehén több tejet ad, miközben más tehenének tejhozama csökken. A népi hagyományban több időjósló hiedelem is megfigyelhető a György nappal kapcsolatban. A Dunántúlon „szentgyörgyharmatnak” nevezik az ekkortájt esett esőt. Ezzel kapcsolatban a tájegységen él az a monda, hogy a török megátkoztatta hazánkat a magyarokkal. „Verjen meg a szentgyörgyharmat Magyarország.” Ez az „átok” azonban jót jelentett a termés minősége és mennyisége szempontjából.

Céhzászló

A bemutatott műtárgy a nagyvázsonyi varga céh 1867-ből származó bordó színű selyemzászlója. A céhzászló az egyes céh tagok összetartozásának szimbóluma volt. Ezeket kezdetben a céh világi jelvényei díszítették, majd a 15–16. századtól kezdve jelent meg az egyes mesterségek védőszentjének ábrázolása is.  A zászlón látható kép Szent Györgyöt lóháton ábrázolja katonaruhában, amint dárdájával halálra sebzi a sárkányt. A „sárkányölő” motívum, a szent legendájának nyugati hagyományaiból eredeztethető, több szent esetében is előfordul. A történet röviden így szól: Líbia Silena nevű városánál egy tóban élt egy sárkány, aki rettegésben tartotta a lakosságot. A nép úgy döntött, hogy minden nap két bárányt áldoz fel a sárkánynak. Később ez úgy módosult, hogy embert áldoztak fel, hogy így a csapás megszűnjön. Sorshúzásra került sor, amiből a király sem maradt ki, akinek lányát kellett volna feláldoznia a szörnyetegnek. A legenda szerint György mentette meg az életét a hajadonnak. A zászló közepén látható kép jobb szélén egy vár látható, ahol a királylány imádkozik. A műtárgy másik oldalán Alexandriai Szent Katalin és Szent Kriston alakja vehető szemügyre.

Fogl Krisztián Sándor

Felhasznált irodalom

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (december 1.- június 30.)., I. köt., Neumann Kht, Budapest, 2004.

Gulyás Éva: Évnegyedkezdő szokása, Hiedelmek Szent György napján. In A szülőföld szolgálatában, Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 49. Bagi Gábor szerk. 1994, 181–193.

Gulyás Éva: Szent György tiszteletének emlékei és hagyományai - szokások és hiedelmek. In Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. Laczkovits Emőke szerk. Veszprém–Debrecen, 1997.

Laczkovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban. Veszprém, 2000, 13–15.

MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON, III. köt., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982.   

Pócs Éva: Szent György napja. In Szolnok Megye Néprajzi Atlasza II.1. Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk. 2001.

 

LDMírtaLDM