Történész online

Olvasási idő | 28 perc
2020. 03. 27. péntek

Tárgyak a Történeti Gyűjteményből
Rainer Pál történész

Múzeumunk az 1809. évi utolsó nemesi felkelés Veszprém vármegyei csapatainak 3 db zászlóját őrzi, 2 db lovassági századzászlót és 1 db gyalogsági zászlóalj zászlót.
A lovassági zászlók fecskefark alakúak, méretük 102x70 cm, világoskék selyemből készültek, részben hímzett, részben festett díszítéssel. Mindkét oldalukat fémszálas, hímzett szegélydíszek keretezik. Egyik oldalukon Magyarország, Veszprém vármegye és egykor gr. Zichy Ferenc főispán festett címere volt látható.  A három címer egy a zászlólapnál némileg sötétebb kék, arany szegélyes álló ovális alakú keretben helyezkedik el. Felül egyenes állású tárcsapajzsban Magyarország Szent Koronás kiscímere. A magyar címer alatt (részben azt eltakarva), a heraldikai jobb oldalon álló ovális arany szegélyű világoskék mezőben egyenes állású tárcsapajzsban Veszprém vármegye címere: fehér mezőben zöld és természetes színű kihajtó makkos csertölgy. A heraldikai bal oldalon gróf Zichy Ferenc főispán címere lehetett, de ez idővel (mindkét zászlón) kitörött a zászlóból és elveszett.  A Zichy címer pajzstalpa alatt látszik az osztrák császári Lipót Rend nagykeresztjének rendi lánca és rendjelvénye. A három címert magában foglaló ovál mező körül latin nyelvű, részben rövidített körirat: VEXILLUM NOB INSURECTIONIS EOUITATUS CTTUS WESPRINIENSIS (magyarul: Veszprém vármegyei nemes lovas felkelés zászlaja).
A zászlók másik oldalának is hasonló az elrendezése. Itt azonban az ovális mezőben Szűz Mária arany napsugarakból előtűnő, barokk koronás, glóriás, vörös ruhás, kék palástos ülő alakja látható, jobbjában arany jogarral, baljában a gyermek Jézussal, aki baljában arany országalmát tart. Mária lába alatt ezüst holdsarló. Körirat: PRO DEO REGE & PATRIA (magyarul: Istenért, királyért & hazáért). Felül kétoldalt az évszám: 18 – 09.
A gyalogsági zászló téglalap alakú, mérete 148x130 cm, fehér selyemből készült. Hosszoldalait (és eredetileg feltehetően egykor a szabad rövidebb oldalát is) festett vörös-fehér-zöld lángnyelvek szegélyezik. A zászló egyik oldalán felhők között, arany holdsarlón álló Szűz Mária glóriával, fehér ruhában, arany övvel, kék köpennyel, saruban, jobbjában liliommal, balját a mellére helyezve. Feje felett félkörben latin nyelvű felirat: Patrona Regni Hungariae (magyarul: a Magyar Királyság Védasszonya), balra: Ao 809. évszám. (Egyébként ez a Mária-ábrázolás – eltérően a lovassági zászló Mária képétől – cseppet sem Patrona Hungariae jellegű. Sokkal inkább a cs. kir. hadsereg zászlóinak németes Szűz Máriájára emlékeztet.)
A másik oldalon álló ovális, arany szegélyű és arany lomb fűzérrel díszített keretben álló helyzetű ovál pajzsban Magyarország kiscímere. (A címerben 4 ezüst pólya, tehát a vörös sávok száma 5.) A pajzson a barokk formájú magyar Szent Korona. A magyar címer alatt Veszprém vármegye címere: egyenes állású kék tárcsapajzsban háromtornyos, fehér kőből falazott nyitott várkapu, a középső torony tetejéből kinövő makkos csertölgy ággal, a pajzsfőben jobbra arany holdsarló, balra arany csillag. Veszprém vármegye címere körül, a magyar címer szegélyétől kiindulva a m. kir. Szent István Rend nagykeresztjének rendi lánca látható. A magyar címer felett félkörben felirat: Veszprém Vármegyének Nemes Gyalog Serege és jobbra az alakulat hadrendi száma: Nro 9.
Erősen szembetűnő, hogy a lovassági zászlók és a gyalogsági zászló stílusa jelentősen eltér egymástól. Főleg a kétféle megyecímer ábrázolás feltűnő. Ugyanakkor igen fontos dokumentuma annak, hogy a korábbi (csak a kihajtó makkos csertölgy) és a későbbi (várkapu és a csertölgy ág) megyecímert ekkor még párhuzamosan, egymás mellett használták.
Veszprém vármegye legkorábbi 1572-ben vésett (Somfai Balázs levéltáros kutatásai szerint 1836-ig használt) pecsétjének lenyomata, az 1763-ra elkészült Veszprém várbeli vármegyeház homlokzatának címere és a vármegyei levéltár egyik 1782-es szekrénye még olyan megyecímert tüntet fel, amelyben csak a makkos csertölgy szerepel, várkapu nélkül. Tudomásunk szerint a tölgyág támaszaként szolgáló háromtornyos várkapu először Veszprém vármegye 1795-ös útlevél pecsétjének rajzán tűnt fel. 
A Veszprém Megyei Levéltárban máig megőrzött, 1985-ben Veress D. Csaba történész által közölt feljegyzésből tudjuk, hogy mivel 1809. május 4-én közeledett a 2. mustra (szemle) napja, a veszprémi nemesi lovasezrednek (a már meglévő két zászlaja mellé) még két svadron (század) zászlót rendeltek. A szükséges 4 rőf (3,12 m) vörös damasztot Fodor Zsófia, a másod alispán felesége vásárolta. Elkészítését Stróbel németszabó vállalta a megadott minta alapján. A zászlók festését Hoffmannn Mihály festő végezte el (egyik oldalon Magyarország címere, a másikon Magyarország patrónája). Az arany cafrangokat Nagy György gombkötőmester, a zászlócsúcsok réz díszeit pedig Ajt József készítette. A zászlók egyenként 36 forintba kerültek.
A megmaradt lovassági századzászlók a korábbiak közül lehetnek, hiszen ezek – a leírással ellenkezőleg – nem vörös, hanem kék színűek. Az utólag készült (vörös színű) zászlók nem maradtak fenn.
A mára már nagyon rossz állapotban lévő zászlók egykor ott lobogtak 1809. június 14-én a Napóleon hadai ellen vívott (és elvesztett) nevezetes győri csatában.
Rainer Pál
Képek:
Veszprém vármegye nemesi lovas ezredének egyik század zászlaja Magyarország, Veszprém vármegye (és egykor) gr. Zichy Ferenc főispán címerével (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.11.1.)
Veszprém vármegye nemesi lovas ezredének egyik század zászlaja Patrona Hungariae ábrázolással (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.11.1.)
Veszprém vármegye nemesi gyalog zászlóaljának zászlaja Patrona Hungariae ábrázolással (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.14.1.)
Veszprém vármegye nemesi gyalog zászlóaljának zászlaja Magyarország és Veszprém vármegye címerével (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.14.1.)
Az 1848 tavaszán szerveződő nemzetőrség zászló használata – miután eleinte semmilyen idevágó rendelkezés nem létezett – kezdetben meglehetősen tarka képet mutatott. Gyakran az illető alakulatot kiállító vármegye vagy város valamely korábbi zászlaja (pl. banderiális, insurrectionális, polgárőrségi) alatt vonultak ki. Előfordult, hogy a régi (néha akár 17–18. századi) zászlót – esetenként egyes elemeinek kicserélésével, jelképeinek, jelmondatainak kiegészítésével – aktualizálták. Divatos jelszavak voltak pl.: „Királyért, hazáért, szabadságért”, „Márczius 15”, „Egyenlőség, testvériség” és más hasonlók. A hagyományos megye, vagy városcímer, valamint Patrona Hungariae (Magyarország Védasszonya) ábrázolás mellett megjelent a reformkor óta egyre gyakrabban használatos koronás magyar kiscímer. Az ábrázolások sokfélesége mellett eltérő volt a zászlók mérete is.
Baldacci Manó báró ezredes, az Országos Nemzetőrségi Haditanács elnöke 1848. július 10-én rendeletet bocsájtott ki a nemzetőri zászlók szabályozása tárgyában. A rendelet szerint a gyalogos nemzetőrség zászlaját fehér selyemből kellett (volna) készíteni, 1,26x1,79 cm méretben. A zászlólap három szabad oldalán 15 cm széles szegély nemzeti színű „háromszögű darabokra osztva körül festett” legyen. A zászló előlapján (jobb oldalán) az országcímer, hátoldalán (bal oldalán) pedig a megyecímer „aránylagos nagyságra festve” jelenjen meg. A zászlórúd 3,16 m hosszú, nemzetiszínűre festett. A zászlócsúcs fehér fémből készült, lándzsahegy alakú, egyik oldalán az ország címere, a másikon a király névbetűje (V. F. = ötödik Ferdinánd) díszíti.
Ezen szabályozásnak megfelelő Veszprém vármegye nemzetőrségének zászlaja, amely a Laczkó Dezső Múzeum ’48-as relikviáinak egyik igen jelentős darabja, ráadásul – bár az elmúlt évek koránt nem múltak el nyomtalanul felette – mégis csaknem minden alkotó elemével (zászlólap, zászlórúd, zászlócsúcs) együtt jutott korunkra. Egyedül a zászló fekete viaszos vászon tokja kallódott el az idők folyamán, amelyen előírás szerint a csapat számát és nevét kellett feltüntetni fehér betűkkel és számjegyekkel írva.
A zászlót Horváth Sándor Piusz (Szombathely, 1819. február 12. – Budapest, 1901. május 23.) piarista szerzetes szentelte fel Veszprémben, 1848. április 9-én. A zászlószenteléskor elmondott beszéde kis nyomtatott füzetben is megjelent „A veszprémi nemzeti őrség zászlószentelési ünnepén tartott egyházi szózat, melylyet ápril 9. 1848. a szabad ég alatt elmondott” (Veszprém, 1848) címmel. (Múzeumunk könyvtárában is található belőle egy példány.) Horváth Sándor Piusz a Drávához határvédelemre kivonult Veszprém megyei nemzetőrök között tábori lelkészi szolgálatot is ellátott.
Meggondolkoztató az a tény, hogy az április 9-én felszentelt zászlót már teljesen a július 10-i szabályozásnak megfelelően készítették el. Vagy esetleg nem ezt a zászlót szentelték fel  Veszprémben 1848. április 9-én?
A zászlót feltehetően a vármegyeházán/megyei levéltárban őrizhették meg, majd az 1903-as múzeumalapítás táján, „hivatalos átadással” kerülhetett a múzeum gyűjteményébe (Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.2.1.)
Rainer Pál
Képek:
A zászlólap országcímeres oldala
A zászlólap megyecímeres oldala
Magyarország címere a zászlón
Veszprém vármegye címere a zászlón
A zászlócsúcs Magyarország címerével díszített oldala
A zászlócsúcs királyi névbetűkkel díszített oldala

A Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményeiben több az egykori vármegyei élettel kapcsolatos emlék található. Közülük most kettőt mutatunk be.

Veszprém vármegye fecskefarkú (némileg csonka), 97x86 cm-es zászlaja 1778-ban készült. Az eredetileg feltehetően fehér, mára már barnássárgára színeződött zászlólap mindkét oldalát festett levél és virágminta borítja. Az egyik oldalra festve Magyarország ovális kiscímere látható barokk koronával. (A címerben négy ezüst pólya, tehát a vörös sávok száma öt, de ez korántsem egyedülálló, hiszen a magyar címer első hivatalos írásos szabályozására csak 1884-ben került sor). A címer körül latin nyelvű felirat: VEXILLVM COMITATVS WESZPRIMIENSIS 1778 (magyarul: Veszprém vármegye zászlaja 1778). A zászló másik oldalán szintén festett ábrázolás: díszes arany keretbe foglalt ovális kék színű mezőben az arany koronás, vörös ruhás, arany szegélyű, rózsaszín bélésű, kék palástot viselő Szűz Mária, jobbjában a gyermek Jézust, baljában arany jogart tartva. Felettük félkörben latin felirat: PATRONA REGNI HUNGARIAE (magyarul: a Magyar Királyság védasszonya). A hagyomány szerint az idős és beteg Szt. István király, mivel nem látta biztosnak a trónutódlás kérdését, halálát közeledni érezvén, 1038. augusztus 15-én Szűz Mária védelmébe ajánlotta Magyarországot és annak népeit. Azóta tiszteli a magyarság a Szent Szüzet az ország patrónájának. A zászló fa rúdja vörös-fehér csíkosra festett. A zászlólapot a Szűz Máriás oldal felől bevert, gömbölyű fejű réz szegekkel erősítették a 267 cm hosszú zászlórúdra. A zászló kicsiny mérete és fecskefarkas kivitelezése alapján lovas bandérium számára készülhetett. A gyalogsági zászlók jóval nagyobbak és ekkoriban már Magyarországon is jobbára téglalap/négyzet alakúak voltak. (Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.10.1.)

Veszprém vármegye 1786-os vas pecsétnyomójának 5,6 cm átmérőjű pecsételő felülete kerek ezüstlemezből készült. Erre vésték rá díszes, lombfüzérekkel ékesített barokk kartusban Magyarország koronás kiscímerét. (A címerben a vörös sávok száma – a zászló ábrázolásához hasonlóan – itt is öt.) A korona itt is barokk jellegű, de szemmel láthatólag a magyar Szent Korona. Az oldalt körbefutó latin felirat: WESZPRIMIENSIS COMITATUS (magyarul: Veszprém vármegye). A címer pajzslábánál két oldalán az évszám: 17 - 86.

A két tárgy legfőbb jellegzetessége, hogy rajtuk nem a vármegye, hanem az ország címere jelenik meg.

A pecsétnyomón ez teljesen érthető. II. József császár (1765–1790) birodalmi központosító, egységesítő törekvéseinek, reformjainak kerékkötőit látta a magyar rendi alkotmányban, (a felfogása szerint szinte az állam az államban viselkedő) vármegyékben és a rendi kiváltságaikhoz görcsösen ragaszkodó magyar nemességben. Közismert, nem koronáztatta meg magát („kalapos király”), hogy koronázási esküje ne akadályozza terveinek végrehajtásában. 1785. március 18-i rendeletével Magyarország közigazgatási beosztását 10 kerületre osztva átalakította, a megyéket átrendezte és részben összevonta. A vármegyék vezetését pedig a hagyományosan választott rendi tisztségviselők helyett az általa kinevezett (és hozzá hű) alispánokra bízta. A megyei önkormányzatokat 1786 márciusában felszámolta, a megyegyűlések tartását szüneteltette. Elrendelte, hogy a megyei pecsétnyomókon az ország címerét és az illető vármegye nevét kell feltüntetni.

A zászlónál viszont meggondolkoztató, hogy miért nem szerepel rajta a vármegye címere. Bár Mária Terézia (1740–1780) is híve volt az abszolutista államszervezetnek s nem volt kifejezetten elragadtatva a rendi kiváltságokért (pl. 1765 után nem hívott össze országgyűlést, rendeletekkel kormányzott), mégsem számolta fel a vármegyék önkormányzatát.  Nem ismerjük a zászló készítésének körülményeit, de a rajta szereplő 1778-as évszám alapján esetleg feltételezhető, hogy netán az ezen esztendőben kitört bajor örökösödési háborúba vonuló megyei insurgensek számára készülhetett. Az idegenben folyó háború forgatagában (a poroszok elleni hadjárat Sziléziában, a Habsburg Birodalom és a Porosz Királyság határvidékén zajlott) pedig nyilván jóval közismertebb lehetett Magyarország címere, mint egy vármegyéé. Persze koránt sem biztos, hogy ez a feltevés helytálló.

Rainer Pál

Képek:

Veszprém vármegye zászlajának magyar címeres oldala, 1778 (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.10.1.)

Veszprém vármegye zászlajának másik oldala Magyarország védasszonyával, 1778 (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.10.1.)

A Veszprémvármegyei Múzeum előcsarnoka az 1925-ben megnyílt kiállítással. Jobbra fönt az 1778-as zászló (Laczkó Dezső Múzeum – Történeti Fénykép-gyűjtemény)

Veszprém vármegye pecsétnyomója, 1786 (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 63.118.1.)

A pecsétnyomó pecsételő felületének tükörképe



 
 
A Laczkó Dezső Múzeum 1848-as honvédtiszti csákói
 
A Laczkó Dezső Múzeum Iparművészeti Gyűjteményében 3 db 1848-as honvédtiszti csákó található. Mindhárom az előírásos kivitelű cs. kir. hadseregbeli gyalogostiszti csákókhoz hasonló. A hengeres csákótestet fekete posztó borítja, tetejük fekete lakkbőrből készült. Alsó szélükön a fejbőséget szabályozó fekete lakkbőr fejszíj fut körbe, hátul középen, egytüskés réz csattal. A fekete lakkbőr szemernyőket aranyhímzés díszíti. A szemernyők illesztékét arany lánczsinór fedi. A csákók homlokrészét arany paszományból kialakított kokárda díszíti, a kokárdák közepén egy-egy domború fémgombbal. A csákók felső részén arany paszomány rangjelző sáv található. A csákók 1848-as készítési idejét valószínűsíti, hogy a rangjelző és a kokárda paszományok szegélyezése nem fekete (mint a cs. kir. csákókon), hanem vörös színű. Bár a honvédcsákókat már a fémlemezből sajtolt koronás magyar kiscímernek kellene díszíteniük, a tisztek mégis gyakran viselték még a régi kokárdás csákókat, de ritkábban az is előfordult, hogy egyszerűen a régi paszomány kokárdára tűzték rá az új fém címert.
Az 56.108. ltsz. csákót egykor Paál József (Nemesvámos, 1809. – Nemesvámos, 1869. jan. 22.) viselte. A pápai Református Kollégiumban végzett tanulmányait követően Balatonudvarin, Tótvázsonyban és Nemesvámoson volt tanító. 1848 nyarától a megyei nemzetőrség hadnagya. Szept. 11-től főhadnagy a dunántúli 1. (veszprémi) önkéntes nemzetőrzászlóaljnál. Jellačić ellen, majd 1849. jan.-ig a feldunai hadseregben harcolt. 1849. jan. 30-tól főhadnagy az eddigi csapattestéből alakult 70. honvéd zászlóaljban, a komáromi várőrségnél. Utóbb áthelyezték a 40. honvéd zászlóaljhoz, ahol márc. 16-tól százados. Máj.-tól a várőrség élelmezési osztályánál szolgált, nyártól húsvágási felügyelő volt. Komáromban tette le a fegyvert. 1867/68 táján a Veszprém Megyei Honvédegylet alapító tagja, ref. tanító. Sírja – és Dénes (1829–1902) nevű testvéréé is, aki ’48-ban honvéd tüzér hadnagy, utóbb Veszprém vármegye királyi főmérnöke volt – napjainkban is megtalálható a vámosi református temetőben. (Sírjuk már jó ideje az évenkénti vámosi március 15-i ünnepségek egyik állandósult helyszíne.) A csákót Vadnay Béláné ajándékozta 1904. május 6-án múzeumunknak.
Az 56.109. ltsz. csákót sonnenbergi Freyseysen János honvéd főhadnagy (Wieliczka, Galícia, 1831. – Pozsony, 1904.) egy szepességi német evangélikus család gyermeke viselte. Joggyakornok, majd 1848. nov. 6-tól hadapród a honvédséghez csatlakozó cs. kir. 2. „Sándor” gyalogezrednél. 1849. jan. 21-től hadnagy ugyanezen ezred III. zászlóaljánál (későbbi 108. honvéd zászlóalj). 1849. júl. 21-től főhadnagy, zászlóalj segédtiszt a 15. (pozsonyi) zászlóaljnál. Végig a komáromi várőrség tagja volt. 1849. nov. 12. – 1851. nov. 30. között büntetésből a cs. kir. 2. gyalogezrednél szolgált. Az 1850-es években elvégezte a magyaróvári Gazdasági Akadémiát. 1867/1890 körül a Moson Megyei Honvédegylet tagja, tiszttartó Lendorfon, majd Habsburg Albrecht főherceg cs. kir. tábornagy (1817–1895) gazdatisztje Magyaróváron. A csákót leszármazottja, az Ausztriában élt Freyeysen Károly műépítész ajándékozta 1927. április 5-én múzeumunknak.
Az 56.110. ltsz. csákó egykori tulajdonosát nem ismerjük. Múzemba kerülésének körülményei is ismeretlenek.
Mindhárom csákó rózsája eltérő kivitelű. Ez szintén gyakori jellemzője a ’48-as csákóknak. Paál József aranysodralékú csákórózsájának közepe a honvédtiszteknél előírásos zöld bársony, amelyből kikopott, vagy szándékosan kifejthették az V F (ötödik Ferdinánd) királyi névbetűket. Freyseysen János szintén aranysodralékú csákórózsájának vörös színű közepét  gyöngyhímzéssel készült korona nélküli magyar kiscímer díszíti. A harmadik csákó rózsája pedig teljesen egyedülálló, párja nélküli ritkaság. Bár ez is tiszti csákó, rózsája mégsem aranysodralékú, hanem legénységi kivitelben, gyapjúszállakból készült. Borvörös kerületének fehér közepén két egymásba írt, borvörös V-betű (esetleg egy W-betű) látható. Feltételezhető, hogy ez Veszprém vármegyére, vagy Veszprém városra utalhat. (A 19. században előfordult a Weszprim, Weszprém írásmód is.) A csákót vélhetőleg egy veszprémi vagy Veszprém megyei nemzetőrtiszt viselhette. Nem kizárt, hogy a csákórózsát esetleg egy városi vagy vármegyei hajdúcsákóról helyezték át a tiszti csákóra.
Freyseysen János csákóját és a V V (vagy W)-betűs rózsájú csákót alantostiszti (hadnagy- főhadnagyi (középen kettéosztott) rangjelző paszomány díszíti. A rangjelzések osztóvonala a paszományok szegélyezésével megegyezően vörös színűek. Paál József csákóján viszont az osztóvonalat egy keskeny arany paszománnyal fedték el. Bede Péter tihanyi ügyvéd, militária magángyűjtő véleménye szerint ez valószínűleg azt a célt szolgálta, hogy az osztóvonalat eltakarva századosi paszományt (ez osztóvonal nélküli volt) imitáljanak. Paál József ugyanis a hónapokig császári és orosz blokád alatt álló Komárom erődjében szolgálva lépett elő századossá. A zárolt Komáromban pedig valószínűleg nem lehetett századosi csákópaszományhoz hozzájutni, s ezért a frissen előlépett kapitány improvizált rangjelzéssel volt kénytelen a csákóját viselni.
Rainer Pál
Képek:
Paál József honvéd százados csákója (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56. 108.)
Sonnenbergi Freyseysen János honvéd főhadnagy csákója (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56. 109.)
Ismeretlen honvéd hadnagy-főhadnagy csákója V V (vagy W)-betűs csákórózsával (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56. 110.)
Az előző csákó unikális csákórózsája


 

 

Honvédtiszti tábori övek, 1848–1849

Az európai hadseregek tisztjei a 17–18. század fordulójától kezdve derekukon ú. n. szolgálati övet (németül Feldbinde) viseltek. Az övek egy többszörösen a derék körül csavarható textil szalag részből és ennek végein egy-egy nagyobb bojtból álltak. A szalag és a bojtok csatlakozásánál helyezkedtek el az u. n. gombok, amelyek fa maggal merevített gombkötő munkák voltak, s felületüket állami/uralkodói jelképek díszítették. A felövezett szolgálat öv bojtjai a kard mellett, a bal csípőnél lógtak.

A cs. kir. hadsereg tisztjeinek szolgálati övei fekete-sárga színűek (német–római, majd osztrák császári színek), a porosz hadsereg tisztjeié hagyományosan ezüstszínűek voltak, a bajor tisztek ezüst-kék (a Wittelsbach Ház színei) szolgálati öveket viseltek.

Az övek szalag része a 18. század végére – a 19. század elejére egyre szélesebb lett, majd ismét keskenyebbé vált. Kezdetben az egyes rangosztályokhoz (főtisztek, törzstisztek, tábornokok) tartozó tisztek övei eltérő kivitelűek voltak. A cs. kir. haderő tisztjei 1837–1918 között a hadnagytól az ezredesig már teljesen egyforma szolgálati övet hordtak. Ugyanilyen formájú volt a tábornoki öv is, de ez fekete beszövésű arany paszományból és arany rojtokból készült. Az övek gombjainak egyik oldalát a mindenkori uralkodó névbetűi (FI = Franz der Erste, FI = Ferdinand der Erste, FJI = Franz Joseph der Erste, K = Karl), másik oldalát a császári kétfejű sas díszítette. (A huszártisztek és a magyar öltözetű tábornokok nem viseltek ilyen szolgálati övet, ők fonott zsinórövet hordtak.) 

A szolgálati övet szolgálatban és díszöltözetben kellett viselni. Az 1. világháború kezdetén még a harctérre is ezzel vonultak ki a tisztek, de igen hamar kiderült, a messziről feltűnő övek pompás segítői az ellenséges mesterlövészeknek, hogy kiválaszthassák és harcképtelenné tegyék a másik fél tisztjeit. Ezért ezután már csak a díszöltözethez hordták ezeket. (A szabadságharc korából fennmaradt ábrázolások is azt valószínűsítik, hogy a honvédtisztek inkább csak díszöltözetükhöz viselték az öveket.) A segédtisztek, parancsőrtisztek a szolgálati övet nem a derékon, hanem vállövszerűen viselték. 

Az 1848–49-es honvédség tisztjei a cs. kir. haderő tisztjeivel azonos alakú, de természetesen nemzeti színű (piros-fehér-zöld) és gombjain nemzeti jelképekkel ellátott szolgálati öveket viseltek. Különösen változatos volt a gombok díszítése. Miután akkoriban még Magyarországon gyári nagyipar nem létezett és a tisztek nem a kincstártól kapták a felszerelésüket, hanem egyénileg készíttették azt, a felszerelési darabok (így a tiszti övek is) számtalan, egymástól eltérő részletformát mutattak. A budapesti Országos Hadtörténeti Múzeum mintegy 20–25 db ’48-as szolgálati övet őriz, de jóformán két teljesen egyforma nincs közöttük. A gombokon (ezeknek az alapszíne piros, fehér vagy zöld színű is lehetett) kezdetben az uralkodói névbetű, de immár magyarul (VF = ötödik Ferdinánd) és a kétfejű sas helyett a koronás magyar kiscímer jelent meg. Előfordulnak korona nélküli ország címerek is. A Habsburg Ház debreceni trónfosztása (1849. április 11.) utáni példányokon pedig a korona helyén egy szablyával átlósan átszúrt koszorú látható. De gyakoriak a különféle nemzeti színű díszítések (cikk-cakkos, sakktáblamintás, egymás alatti sávokba rendezett stb.) is.

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban egy teljes ’48-as tiszti öv és egy másik öv két bojtja található. 

A komplett példány (Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.85.) Keczer Imre Veszprém vármegyei főjegyző († 1930) hagyatékából, özvegye ajándékaként került 1931. április 23-án a múzeumba. Ennek a gombjain cikk-cakkos nemzeti színű mintázat található.

A másik övnek csak a két bojtja maradt meg (Történeti Gyűjtemény ltsz. 86.40.1.). Ezt Veress D. Csaba történész vásárolta 1986. január 31-én Pongrácz Kálmán budapesti lakostól. Ennek a zöld alapszínű gombjait Magyarország hímzett koronás kiscímere díszíti.

Rainer Pál

Ábrák:

Cs. és kir. hadseregbeli tiszti szolgálati öv bojtrésze, 19–20. század fordulója (Laczkó Dezső Múzeum – Történeti Gyűjtemény ltsz. 82.146.1.)

Az előző szolgálati öv gombja I. Ferenc József császár-király névbetűivel

Az előző szolgálati öv gombja a császári kétfejű sassal

Honvéd gyalogos törzstiszt, derekán szolgálati övvel. Mellette különböző kivitelű szolgálati övek. (Domonkos Imre vízfestménye,1950)

Honvédtiszti szolgálati öv (1980-ban Garamvölgyi Miklós tulajdonában volt)

Honvédtiszti szolgálati öv (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.85.)

Honvédtiszti szolgálati öv egyik bojtja (Laczkó Dezső Múzeum – Történeti Gyűjtemény ltsz. 86.40.1.)

Honvédtiszti szolgálati öv másik bojtja (Laczkó Dezső Múzeum – Történeti Gyűjtemény ltsz. 86.40.1.)

Veszprém vármegyei lovas nemzetőrtiszti kartus 1848-ból

A Bakos Ferenc szerkesztette Idegen szavak és kifejezések szótára (Budapest, 1974) szerint a francia eredetű kartus (eredetileg cartouche) szó jelentése: gazdag díszítésű keretező ornamentika, melynek középrésze felirat, címer, embléma vagy ábrázolás elhelyezésére szolgál. A kartusnak azonban van egy másik (az idézett szótárban nem szereplő), kevésbé ismert jelentése is: vállszíjas tiszti tölténytáska.

Ezt a felszerelési tárgyat a 18. század végétől a 20. század első feléig számos ország hadseregében viselték a tisztek, sőt helyenként egyes díszelgő egységek napjainkban is hordják. A cs. kir., majd osztrák–magyar hadseregben 1798-tól a könnyűlovasság (huszárok és ulánusok) tisztjei, továbbá 1868 után a tüzér és trén tisztek is viselték, a bal válluktól a jobb csípő felé átvetett szíjon, a csípőre hátra tolva. A Horthy kori Magyarországon, az 1920-as években még kartust viseltek a huszár és folyamőr tisztek, valamint a lovas rendőrök is.

A Laczkó Dezső Múzeum Iparművészeti Gyűjteményében (ltsz. 56.86.) egy 1837 M (1837-es mintájú, azaz ebben az évben rendszeresített) huszártiszti kartus található. A feketére lakkozott bőr szíjon lógó, falemezekből összeállított, téglalap alakú, táskarészt szintén fekete lakkbőrrel vonták be. A táska íves szegélyű fedelét, amely nagyobb, mint maga a táska sárgaréz lemez császári kétfejű sas és hadi trófeum díszíti. A táska két rövidebb oldalát szintén trófeum mintás rézlemez borítja. A vállszíj mellrészén elhelyezett sárgarézből domborított oroszlánfejet és a császár névbetűit (F I = Ferdinand der Erste) feltüntető pajzs alakú rézveretet három kis réz láncocska kapcsolja össze.

Ezen különös tárgyat nevezték még tiszti tokmánynak, tiszti szolgálati jelvénynek, vállszíjas tölténytáskának is. Jóllehet a tisztek semmit sem tartottak benne, legkevésbé lőszert. Legfeljebb szivart vagy az imádott hölgy miniatűr (esetenként dagerrotip) arcképét.(A lovas legénység hasonló, de nagyobb méretű és egyszerűbb kivitelű táskáiban valójában a lőszert tárolta.) 

Bár az említett huszártiszti kártus is értékes darabja gyűjteményünknek, sokkal figyelemreméltóbb, unikálisabb egy másik kartus (ltsz. 56.87.). Alakja, kivitelezése hasonlít az előzőre. Díszítése viszont teljesen eltérő. A táska fedelét itt már az 1848–1849-es szabadságharc alatt szokásos koronás magyar kiscímer díszíti. Így maga a táska azonos/megegyező a szabadságharcban magyar oldalon küzdő huszár és lovas nemzetőrtisztek kartusaival. Teljesen eltér viszont a szokványostól a vállszíj kialakítása. A szíj külső felületét növényi mintás beszövésű ezüst paszomány borítja. (A cs. kir. huszártisztek kartus szíját csak 1849-től kezdve fedte arany (de ettől teljesen eltérő, egyszerűbb mintázatú) paszomány. Ráadásul a vállszíjat nem az előírásos koronás (vagy a debreceni trónfosztás után elterjedt korona nélküli) magyar országcímer díszíti, hanem Veszprém vármegye címere: háromtornyos várkapu, a középső torony tetejéből kinövő három leveles, két makkos tölgyfaággal. A megyecímer kétszer is szerepel. Egyszer a szíj mellrészén, az uralkodói névjelet helyettesítő pajzson, egyszer pedig a szíj hátoldalán a szíjvég ugyancsak pajzs alakú veretén. A szíj belső oldalát vörös színű bársonnyal bélelték ki, hogy a szíjra tűzött rézveretek felerősítő tűzői ne akadjanak bele a gazdagon paszományozott, zsinórozott, számos pitykével ellátott, drága egyenruhába. (Lovaglás közben ugyanis, főleg vágtában a táska állandóan mozgott, csúszkált tulajdonosán, annak oldalát, hátát verdesve, ruháját koptatva.)

Az ilyen módon díszített kartus a világon teljesen egyedülálló, egyedi ritkaság. Semmilyen más múzeumban, sehol nincs ugyanilyen darab. Feltehetően egy Veszprém vármegyei lovas nemzetőr tiszt (vélhetően törzstiszt, mert ezeknek az atillája ezüstzsinóros volt, amihez jól illett a kartus vállszíjának szintén ezüst paszománya) viselhette.

Sajnos mindkét kartus múzeumba kerülésének körülményei ismeretlenek, de valószínűleg még Laczkó Dezső idejében, vélhetően az 1903–1914 közötti „hőskorszakban” kerülhettek begyűjtésre.

Rainer Pál

Képek:

1837 M cs. kir. huszártiszti kartus (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.86.)

Az előző kartus táskarésze

Schweidel József későbbi aradi vértanú, mint a cs. kir. 4. „Hessen–Homburg” huszárezred főhadnagya, dolmányán kartust viselve 1827-ben. (Olajfestmény, Országos Hadtörténeti Múzeum, Budapest ltsz. 0988/Kp.)

1848-as Veszprém vármegyei lovas nemzetőrtiszti kartus (Laczkó Dezső Múzeum – Iparművészeti Gyűjtemény ltsz. 56.87.)

Az előző kartus táskarésze

Az előző kartus táskarészének hátoldala

Az előző kartus táskarészének oldalverete

Veszprém vármegye címere a kartus mellrészén

Veszprém vármegye címere a kartus szíjvégén

A kartus vállszíj paszományának mintázata

 

Utolsó módosítás2020. 04. 24.
LDMírtaLDM