Ugrás a tartalomra

A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁRA

Laczkó Dezső Múzeum
2026. február 25.

Dr. Fogl Krisztián történész írása

A Nitrokémiai Ipartelepek képviselői, valamint a Magyar Demokrata Fórum Veszprémi Szervezete fűzfői munkacsoportjának tagjai közreműködésével Fűzfőgyártelepen, 1989. november 21-én, kedden fél hármas kezdettel emléktábla avatásra került sor, a Nitrokémia egykori vezérigazgatója, Szabó Kornél (1891–1948) emlékére. A bemutatott „montázs” a korabeli nyomdatechnikának, újságírásnak a tipikus formája. A forrás tulajdonképpen nem más, mint Szabó Kornél emléktáblájának avatására szervezett ünnepség meghívójának a nyomdai előkészítése, illetve az esemény hivatalos meghívója.

A dokumentumok különlegességét az adja, hogy azokon rövid visszaemlékezés szerepel Szabó Kornélnétől, valamint Pető Ivántól. Az özvegy ezekben a kiragadott
szövegrészletekben hangsúlyozza, hogy férjét a letartóztatástól a per kezdetéig, tíz héten keresztül nem látogathatta, semmit sem tudott róla. A koncepciós eljárás során
halálbüntetéssel sújtott vezérigazgató otthonában 1947. november 27-én két civil ruhás személy házkutatást tartott, majd ezt követően letartóztatták. A két illető saját bevallásuk
szerint, a rendőrségtől érkeztek. A feleség azt az információt kapta, hogy férjét gazdasági jellegű bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, és azért veszik őrizetbe, ennek ellenére az Andrássy út 60-ba, az AVO székházába vitték. Fizikai erőszakkal csikartak ki a vádlottból beismerő vallomást. A történeti dokumentumok ugyan nem látványosak, ám megfelelő forrásértékkel bírnak.


A Népbíróság dr. Olti Vilmos vezette tanácsa 1948. március 4-én hirdetett ítéletet az úgynevezett Nitrokémia-ügyben. Az ügy végkimeneteleként a bíróság hét személy sorsa felett hozott döntést. Szabó Kornél igazgatót halálra, Sárkány József honvédelmi minisztériumi államtitkárt, Kelemen Gyula iparügyi államtitkárt és Steller Lajos főmérnököt életfogytig tartó szabadságvesztésre, Gyöngyösi István ügykezelő helyettes igazgatót 15 évig, Weissmahr Béla mérnököt 8 évig tartó fegyházbüntetésre ítélték, míg Krell Kornélt felmentették a vádak alól.

Szabó Kornélon a legsúlyosabb ítéletet 1948. szeptember 18-án hajtották végre. Szabó Kornélt, aki - a nyilas időszak kivételével - 1942-től 1948 januárjáig a
Balatonfűzfő-Vörösberény térségében lévő hadiüzem vezérigazgatója, s 1945 után egy ideig az összes hadi érdekeltségű vállalat miniszteri biztosa is volt, hűtlenség vádjával állították bíróság elé. A vádpontok között szerepelt többek között, hogy 1946-tól kezdve hozzájárult titkos minősítésű iratok külföldre juttatásához, illetve, hogy az 1947. évre előirányzott terv végrehajtását tudatosan szabotálta.

Az 1920-as években alapított, 1940 környékén már Európa egyik legjelentősebb hadiüzemének számító Nitrokémia Rt. vezérigazgatóját, kijelölt miniszteri biztosát hűtlenség
vádjával halálra, öt vádlott társát pedig börtönbüntetésre ítélte a Népbíróság 1948. március 4-én. Dr. Szabó Kornélon még ebben az évben végrehajtották a legsúlyosabb ítéletet, míg a többi vádlott kegyelmet kapott, akiket 1956 szeptemberében helyeztek feltételesen szabadlábra. Sárkány József másodrendű, illetve Kelemen Gyula harmadrendű vádlott javára a legfőbb ügyész 1963-ban óvást emelt. Őket bűncselekmény hiányában felmentették.

Az 1948-ban, egy politikai koncepciós perben, koholt vádak alapján perbefogott, ártatlanul halálra ítélt és kivégzett Szabó Kornél emlékét két tábla is őrzi. Az egyik
Fűzfőgyártelepen, a Bugyogóforrás utca 27. szám alatti ház falán, míg a másik a Nitrokémia igazgatósági épületének előcsarnokában látható. Tiszteletére a Nitrokémia Rt. emlékplakettet alapított, amelyet évente a nagyüzem három dolgozójának adományozhat az erre hivatott kuratórium. A család Szabó Kornél-alapítványt létesített az üzemhez kötődő műszaki szakemberek képzésének támogatására. Exhumálást követően az egykori igazgató földi maradványait 1989-ben azonosították, majd ezt követően a Farkasréti temetőben újratemették.


A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. szeptember 14-én poszthumusz felmentette Szabó Kornélt az ellene felhozott vádak alól.

Felhasznált irodalom:
https://www.helyismeret.hu/index.php?title=Szab%C3%B3_Korn%C3%A9l (Megnyitva:2026.02.19.)
LDM.TGY.2025.13.55.1–2. (Nagy Károly gyűjteménye).
Kivégezték a Nitrokémia vezérigazgatóját. Magyar Nap, 1948. szeptember 9.
https://jeltelenul.hu/index.php/szabo-kornel (Megnyitva: 2026.02.18.)
Népszabadság – Magyar Tükör, 1989. július 11. 7. (Megnyitva: 2026.02.18.)
MARSCHALL Adrienn: A MAORT-per. https://kronologia-archivum.retorki.hu/kronologia/a-maort-per.
(Megnyitva: 2026.02.18.)