FIATALOK VILÁGNAPJA
Augusztus 12-én 1999 óta az ENSZ javaslatára a FIATALOK VILÁGNAPJÁT ünnepeljük.
Ebből az alkalomból választottuk Képzőművészeti gyűjteményünkből Benkő Imre (1943-2025) Kossuth-díjas fotográfus, fotoriporter 1995-ben a Hajógyári-szigeten készült fényképét. Aktualitását – a tizenéves fiatalok szerepeltetése mellett - az adja, hogy a Sziget fesztivál éppen mostanában, augusztus 11. és 15. között kerül megrendezésre Budapesten. A kép azonban még a rendezvény hőskorában készült, amikor az 1993-as első fesztivál óta csak néhány év telt el. Azóta a Szabadság szigete egy kurta hétre Európa egyik legjelentősebb zenei rendezvényévé nőtte ki magát, amely rengeteg külföldi fiatalt vonz.
A Diákszigeten készült fotó egy hálózsákban alvó lányt és fiút örökít meg, hajuk szétterül fölöttük a földön. A művész az első diákszigeti rendezvénytől kezdve következetesen fotózta a fesztivált, az első tíz év képeiből „Arcok” címmel jelent meg fotóesszé-kötete, ebbe tartozik a bemutatott kép is. A szórakozás vidámsága helyett, saját bevallása szerint, olyan részleteket keresett, amelyek az emberi arc csendjén keresztül mutatják meg a Sziget hangulatát.
Benkő Imre térségünkhöz is kötődik annyiban, hogy gyerekkorát a Bakonyban egy bauxitbányász-kolónián töltötte, gimnáziumi tanulmányait pedig Ajkán folytatta. Innen került el Budapestre híradástechnikát tanulni. A fényképezéssel 1963-tól kezdett foglalkozni, sikerei nyomán az MTI fotóriportere, 1988 és 2000 között a Magyar Iparművészeti Egyetem tanára lett. Közel fél évszázados pályáján a dokumentarista fotográfia képviselője, a fekete-fehér technika híve, stílusát a realista megközelítés, a visszafogottság jellemzi. Szereti a szórt fényt, a mélyszürke gazdag tónusait. Munkásságát számos szakmai elismerés jutalmazta, 28 országban kényképezett, utazásai során hírt hozott – többek között - Vietnámból, Japánból, az Egyesült Államokból, Kínából, Afganisztánból, Kubából, Indiából. Gyűjteményünkbe 2014-ben került be több alkotása.