Kortárs üvegművészeti remekekkel gazdagodott múzeumunk

Sipos Balázs Ferenczy Noémi-díjas (2011) üvegművész a 69. alkotó, aki a Laczkó Dezső Múzeum kollekciójába bekerült. Lebilincselő munkáit most a múzeum aulájában lehet megcsodálni.A művész a hazai üveges szakemberek középgenerációjához tartozik, eredeti szemléletű műveit rendkívül magas technikai színvonal jellemzi.

1979-ben született Tapolcán, a szilikát területével az itteni Zichy Mihály Szakközépiskola kerámia, majd üveg szakán ismerkedett meg. Diplomáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szilikátipari tervező/üveg szakán szerezte (1998–2003). Negyedévesen Erasmus ösztöndíjjal az írországi dublini National College of Art and Design hallgatója lehetett. Friss diplomásként az Ajka Kristály Zrt. tervezőjeként helyezkedett el, ahol gyári körülmények között casting műhelyt hozott létre a formába öntött üveg gyári alkalmazásának kidolgozására.

2005-től saját műhelyében dolgozik.Oktatói tevékenysége is jelentős: 2009-től öt évig tanított a Kisképzőben (Képző- és Iparművészeti Gimnázium), 2012 és 2017 között a MOME oktatójaként tevékenykedett. A budapesti Szimultán Művészeti Iskolában jelenleg is a casting mesterkurzus és az üvegműves szakirány tanára.

1998 óta kiállító művész, a hazai tárlatok mellett Madridban, Edinburghben, nemrég Belgrádban és Brüsszelben szerepelt a Glassification című utazó kiállításon alkotásaival. Rendszeres résztvevője a bárdudvarnoki üvegművészeti szimpóziumoknak. A The Corning Museum of Glass rendszeres publikációjába, a New Glass Review-ba kétszer is beválogatták a munkáit.

Sipos Balázs munkásságát következetesen az üvegöntés, a casting összetett technológiájának alkalmazása jellemzi. Az üveg anyagának szobrászati megközelítése a figurális plasztikák, üvegszobrok területén teljesedett ki művészetében.

Munkásságában azonban emellett a geometrikus szemlélet is érvényesül, mindkettő az üveg folyamatosan új nézőpontokat, optikai hatásokat nyújtó transzparenciájára épül.

Külön öröm számunkra, hogy a szerzeményezett két műtárgy mindkét tendenciát, a figurális és a geometrikus megközelítést is reprezentálja. A művész figurális műveiben az anyag mélyén elhelyezett belső formákat csillantja meg, építi egységgé a tárgy külső rétegeivel. A belső forma a külső felszín felcsiszolása, polírozása során válik láthatóvá, közben az üveg sejtelmes belső terekkel egészül ki, az anyagban létrejövő fátyolok, zárványok, buborékok által még plasztikusabbá válik. „Szellemképes magánszféra” című műve egy térdelő emberi alakot mutat, felső teste és felfelé fordított feje, nyitott szájú, rémült arca búraszerűen záródik a külső üvegabroncsba, amely alatt vonásai kirajzolódnak.

A szobrászati gondolkodás mellett a festői megközelítés is jelen van a művész munkáiban. A múzeumba került „Itten projekt / Sinus minus cosinus I.” című másik műve egy olyan sorozatba illeszkedik, amely a geometrikus elvű, színdinamikai tanulmányok világába vezet. Johannes Itten (1888–1967) svájci festő, a korai Bauhaus anyag-, forma-, ritmustant oktató tanára nevét választva sorozata címéül, a művész 2019-től kezdett foglalkozni olyan geometrikus formákkal, amelyek színátmeneteket képeznek le. Hullámformával kombinált alakzatai nemcsak azt illusztrálják, hogy az anyag vastagságával a színek is egyre intenzívebbé válnak, hanem azt is, hogy a színátmenetek az üveg anyagának transzparenciája miatt plasztikus hatást keltenek.

A művész saját elmondása szerint ezekben a szintén casting technikával készült üvegtárgyakban „szobrászati módszerekkel alkot festményt, képet”. Művének világosabb és sötétebb kék árnyalatai nemcsak a hosszanti csíkok szerint variálódnak, hanem az alkotás alsó részében bonyolult kereszteződéseket hoznak létre, fokozva a formák fénytereket generáló, plasztikus hatását.