Nagycsütörtök

Nagycsütörtök a kereszténység számára az utolsó vacsora, az Oltáriszentség szereztetésének emlékünnepe, egyben Krisztus elfogatására, szenvedéseinek kezdetére is emlékezünk. A római katolikus templomokban az asszonyok ilyenkor szentsírt készítenek (bár több településen erre csak nagypénteken kerül sor), a templomi szertartás keretében pedig a nagyszombati feltámadási vigíliáig a harangok is elhallgatnak, azaz jelképesen „Rómába költöznek”. A köztes időszakban harangozás helyett szokás volt kereplőkkel, illetve racsnival jelezni az idő múlását. A kereplés – vagy, ahogy a német falvakban nevezték, a racsnizás – általában a serdülő fiúk tisztje volt. Egyes településeken a templom előtt helyeztek el asztal méretű racsnit és „központilag” onnan jelezték harangszó helyett az időt, másutt a falut járva kerepeltek a legények, esetleg a ministráns gyerekek (Szentgálon pedig a pásztorgyerekek).
Szokás szerint a zajkeltést egyszer csak megszakítva kiabálták a legények, hogy éppen „mire kerepelnek” (pl. „dél van”, vagy nagypéntek délután 3 órakor: „Kerepelünk, kerepelünk a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésére és halálára”, nagyszombat hajnalban: „Ave Maria”). Számos településen tojásadománnyal hálálták meg szolgálatukat a falubeliek.

Egykor Bakonybélben (még a 20. század 20-as, 30-as éveiben is) nagycsütörtök este kimentek a legények a Borostyán-kúthoz (másnéven Szent-kúthoz), hogy késő éjszakáig közösen virrasszanak Jézus elfogatásának emlékére. A kút melletti kápolnánál tüzet gyújtottak, amelyben a Pilátust jelképező szalmabábut rituálisan elégették.

A szent háromnap alatt (nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat) úgy tartották, hogy a patakok, források vize különös gyógyító erővel bírt, ezért (szintén bakonybéli adat) többen már nagycsütörtök hajnalban a patakparton imádkoztak, majd megmosakodtak benne és a vízből haza is vittek.

Forrás:
Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. Budapest, 1976.
S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban. Veszpém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém, 2000.
LDM Fotótár, Forrásértékű fényképek