Perlaki József üvegfestőművész műhelyében jártunk…

Veszprém
2021. február 28.

Tevesz Mária írása

Nemrégiben Perlaki József Podmaniczky-díjas üvegművész múzeum-gazdagságú, számtalan becses szakmai titkot rejtő veszprémi műhelyének vendégei lehettünk. Az 1958-ban Szegeden született művész bő negyven éves, termékeny pályája főként az egyházi üvegművészet területén bontakozott ki – erről tanúskodnak gondosan rendszerezett vázlatfüzetei, a polcokon sorakozó színezett üvegtáblái, különleges, szakrális témájú üvegdomborművei, mozaikjai. A hagyományos, színezett, festett, ólmozott technikával 1977 óta tervez és készít új templomi üvegablakokat, illetve restaurálja az egykori nagy mesterek, Róth Miksa, Kratzmann Ede felújításra szoruló munkáit.

Az említett elismeréssel is a Budavári Mátyás-templom restaurálásáért jutalmazták, de dolgozott a Parlament, a zirci apátság, a váci préposti palota, az Állami Balettintézet, számos budapesti és vidéki templom üvegablakainak helyreállításán. Munkáinak különleges emlékét, ugyanakkor dokumentációs igényét őrzik, művészi alázatát bizonyítják azok az apró „tanúüvegek”, templomok eredeti, azóta kipótolt részletei, amelyeket megmentve, új keretbe foglalt.

A restaurálások mellett az újonnan tervezett üvegablakokat reprezentálják, többek között, a körmendi Batthyány-Emléktemplom, a budapesti Bazilika, a soroksári, dunaharaszti, pestújhelyi, nádasdi, mindszenti katolikus templomok ólomrekeszes üvegablakai, sőt ez utóbbi esetben az ottani keresztút, csillár és oltárdombormű is. Az országhatárokon túl is megtaláljuk munkáit Ausztria (Eisenstadt, Bad Vöslau, S. Margarethen), Szlovákia (Lekér, Kalász) egyházi épületeiben.

Veszprém városában sincs olyan templom, ahol ne kérték volna közreműködését új üvegablakok tervezésében és kivitelezésében vagy a restaurálási problémák megoldásában. Kiemelkedik ezek közül a Szent Mihály-Székesegyház apszisának magas színvonalú déli üvegtáblája, amely az Irgalmas Jézust és Rózsafüzér királynéját ábrázolja Mindszenty József és Batthyány-Strattmann László élethű portréjával. Új tervezésű ablakait láthatjuk Veszprémben a Gizella-kápolnában, az Árpád-házi Szent Margit-templom szentélyéhez csatolt déli kápolnában, a templom kriptájában. Most éppen elkészült a várbeli ferences templom homlokzati körablakának vázlatrajzával.

Ha a műveit számba vevő hosszú listán dominálnak is az egyházi épületek, a vallásos témák, ezek mégsem kizárólagosak. Az Budapesti Orvostudományi Egyetem aulája, a Gyöngyösi Művelődési Ház új ablakai, a Veszprémi megyeháza Litkey József által tervezett, lépcsőházi üvegtábláinak restaurálása, vagy a balácai római mozaikok által inspirált üveg-etűdje a profán művészet területére tett kirándulásokat bizonyítja, tág horizontú, értékekre nyitott szemléletét tükrözi.

További munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk!

Perlaki József üvegfestőművész műhelyében jártunk…