SÁRKÁNYÖLŐ SZENT GYÖRGY NÉVÜNNEPE (ÁPRILIS 24)

Ezen alkalomra kiválasztott műtárgy a nagyvázsonyi varga céh 1867-ből származó, bordó színű selyemzászlója. A céhzászló az egyes céh tagok összetartozásának szimbóluma volt. Ezeket kezdetben a céh világi jelvényei díszítették, majd a 15–16. századtól kezdve jelent meg az egyes mesterségek védőszentjének ábrázolása is. A zászlón látható kép Szent Györgyöt lóháton ábrázolja katonaruhában, amint dárdájával halálra sebzi a sárkányt. A „sárkányölő” motívum, a szent legendájának nyugati hagyományaiból eredeztethető, amely több szent esetében is előfordul. A történet röviden így szól: Líbia Silena nevű városában, egy tóban élt egy sárkány, aki rettegésben tartotta a lakosságot. A nép úgy döntött, hogy minden nap két bárányt áldoz fel a sárkánynak. Később ez úgy módosult, hogy embert áldoztak fel, hogy így a csapás megszűnjön. Sorshúzásra került sor, amiből a király sem maradt ki, akinek lányát kellett volna feláldoznia a szörnyetegnek. A legenda szerint György megmentette az életét a hajadonnak. A zászló közepén látható kép jobb szélén egy vár látható, ahol a királylány imádkozik. A műtárgy másik oldalán Alexandriai Szent Katalin és Szent Kristóf alakja vehető szemügyre.

Szent György (271–303 körül) ókeresztény vértanú, katonaszent, aki a legenda szerint megmentette a királylány életét a sárkánytól. Eredetileg Diocletianus római császár (284–305) hadseregében szolgált. A katonai ranglétrán fokozatosan emelkedett, ugyanakkor, amikor a keresztények ellen kellett fegyvert fognia lemondott tisztségeiről. Mivel keresztény volt, így ő is az üldözendők közé került a császár uralma alatt. Börtönbe került, ahol kínzásokkal próbálták rávenni hitének megtagadására. Ismeretes egy olyan legenda is, hogy hatvan szeget vertek a koponyájába, háromszor halt meg és támadt fel. Mivel álláspontját nem változtatta meg, végül kivégezték. Tisztelete már a kora középkorban elterjedt a Közel-keleten (Egyiptom, Szíria), valamint Európában. A trullai zsinaton (692) az atyák apokrifnek minősítették a szent legendáját, mégis egy évezrednél tovább a hit diadalmas hőseként, legyőzhetetlen katonaként tartották számon Dömötörrel, Mártonnal, Compostellai szent Jakabbal, valamint Szent László királlyal együtt a középkori lovagi világban. A Meroving dinasztia György állítólagos fiától eredeztette magát. Oroszlánszívű Richárd angol király őt választotta a keresztes lovagok védőszentjének. III. Henrik uralkodásának idején (1216–1272) 1222-ben, az oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították a szentet.

Anglián kívül több ország például Görögország vagy Georgia, illetve több város, mint Ferrara, Ljubljana, Barcelona is égi patrónusává fogadta a mártírhalált szenvedett katonát. György lett a lovagok, lovas katonák, a cserkészek, felszerelésük miatt a fegyverkovácsok, szíjártó céhek, valamint a vándorlegények patrónusa. A modern világban a cserkészek, illetve a rendőrök védőszentje. A rendőrség napját Magyarországon 1992-től ezen a napon tartják. Az ókeresztény vértanú a bizánci gyökerű görögkeleti egyház kedvelt szentje volt. Ugyanakkor népszerűsége a nyugati keresztény egyházban is elterjedt. Tisztelete Magyarországon Szent István koráig vezethető vissza. Szent Gellért püspök nagy tisztelője volt a katonaszentnek, a keresztség szentségében a prelátus eredetileg ezt a nevet kapta.

Gellért fiatalon a bencés rend velencei szent György monostorába lépett, aminek később apátja lett. A veszprémi szent György kápolna, a sárkányölő lovagnak talán a legősibb hazai szentélye, amely feltételezések szerint még a 9. századból származik. Szent Imréről szóló legendában olvasható, hogy a herceg szüzességi fogadalmát egy szolgálója jelenlétében, Veszprém várának legrégebbi kápolnájában tette le. A katonaszent tisztelete a barokk időszakban kezdett el hanyatlani hazánkban. Egyházi kultuszával szemben az újkorban inkább névünnepe került előtérbe, legalább is a néphagyományban, a közéletben, valamint a gazdasági életben. Szent György napja a középkortól kezdve országos szinten a közigazgatási év kezdete volt. Gyakorlatilag a tavasz tényleges kezdeteként könyvelték el április 24-ét. A falusi és városi magisztrátus ilyenkor tartotta a tisztújítást, illetve az új tisztviselők ekkor foglalták el hivatalukat. Ez a nap volt az adófizetés egyik időpontja. Tulajdonképpen csak a 18–19. században, az újkori közigazgatás megszervezése vetett véget ennek a gyakorlatnak.

A pásztorok, kocsisok, cselédek elszegődtetése is ezen a napon történt. A néphit a névünnepnek olyan gonoszűző, rontáselhárító szerepet tulajdonított, amikor a termékenységet különböző cselekedetekkel igyekeztek biztosítani. Az 1900-as évek elején szent György nap hajnalára a Somló környéki falvakban az ártó szellemek ellen nyírfagallyakból gúzst készítettek. A Balaton-felvidéken a pásztorok vették sorra a gazdák házait és tűztek nyírfa vagy bodza ágakat az ablakba, a tető alá, az ólakra, hogy ezek elűzzék a gonosz erőket. A gazdák ekkor hajtották ki az állatokat az istállóból a legelőre. A hagyomány szerint, mint azt a koraújkori boszorkányperek is tanúsítják, hogy a boszorkánysággal vádolt egyének mágikus ereje ezen a napon volt a legerősebb, és a termésre, valamint az állatokra kártékony hatást gyakorló rontásokat is ehhez a dátumhoz kötötték. A magyar népi hitvilág mágikus eljárása volt az úgynevezett „harmatszedés”, amelynek célja elsősorban a tejhaszon növekedésének biztosítása volt azáltal, hogy mástól vették el, vagy csökkentették a másik gazda tejhozamát. Ezt a hiedelem lényegében boszorkány tevékenységnek tartotta, gyakorlatilag azonban bárki alkalmazhatta. A boszorkánynak tulajdonított „tehénrontó” műveletek közül elsősorban az ágas megfejés és a harmatszedés kapcsolódik Szent György napjához. A művelet lényege a harmat volt. Ez úgy történt, hogy valamilyen ruhadarabot (lepedő, abrosz, kötény vagy szoknya) végighúztak a füvön, vagy ritkább esetben gabonatáblán napkelte előtt vagy éjfélkor, gyakran meztelenül.

Otthon kicsavarták, néhány helyen a kenyérlisztbe tették, vagy a tehénnek harmatos füvet adtak. Azt tartották, hogy a harmat által a kenyér nagyobb és szebb lesz, illetve, hogy a tehén több tejet ad, miközben más tehenes gazda jószágának tejhozama csökken. A népi hagyományban több időjósló hiedelem is köthető szent György napjához. A Dunántúlon „szentgyörgyharmatnak” nevezik az ekkortájt esett esőt. Ezzel kapcsolatban a tájegységen él az a monda, hogy a török megátkoztatta hazánkat a magyarokkal. „Verjen meg a szentgyörgyharmat Magyarország.” Ez az „átok” azonban jót jelentett a termés minősége és
mennyisége szempontjából.

Felhasznált irodalom
BÁLINT Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (december 1.- június 30.)., I. köt., Neumann Kht, Budapest 2004.
GULYÁS Éva: Évnegyedkezdő szokása, Hiedelmek Szent György napján. In A szülőföld szolgálatában, Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 49. BAGI Gábor szerk. 1994, 181–193.
GULYÁS Éva: Szent György tiszteletének emlékei és hagyományai-szokások és hiedelmek. In Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. LACZKOVITS Emőke szerk. Veszprém–Debrecen 1997.
LACKOVITS Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban. Veszprém 2000, 13–15.
MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON, III. köt., Akadémiai Kiadó, Budapest 1977–1982. https://m.mult-kor.hu/egy-kozepkori-legenda-nyomaban-szent-gyorgy-a-penzveres-torteneteben- 20250423. (Megnyitva: 2026.04.13.)
PÓCS Éva: Szent György napja. In Szolnok Megye Néprajzi Atlasza II.1. SZABÓ László–GULYÁS Éva– CSALOG Zsolt szerk. 2001.