Virágvasárnap

Ettől a naptól fogva még azok is szigorítottak a böjtön, akik addig nem tartották olyan mereven a böjti szabályokat: egész héten tartózkodtak
a húsevéstől. A Bakony és a Balaton-felvidék falvaiból muzeológus elődeink számos adatot gyűjtöttek erre a napra vonatkozóan, ebből szemezgetünk mai posztunkban.
Virágvasárnap Jézust pálmaágakkal köszöntötték Jeruzsálem lakói – ezt megidézendő környékünkön – olajfa- és pálmaágak híján – barkaágakat szentel a pap a virágvasárnapi szentmisén, amelyből a szertartást követően minden jelenlévő hazavihet néhány ágat. Számos településen már előző nap, azaz virágszombaton levágták a határban a barkaágakat a falubeli gyerekek (vagy a sekrestyés), és van, ahol már aznap be is vitték a templomba, másutt csak vasárnap reggel (nehogy megfonnyadjon). A barkaszentelést hagyományosan körmenet követte: a rendben felsorakozott hívek harangzúgás közepette megkerülték a templomot, miközben énekeltek. Ezután felhangzott a Passió, Jézus szenvedéstörténete, általában
előénekesek irányításával – így Mindszentkállán és Szentbékkállán is.
A barkaág régebben fontos szentelménynek számított, amit a hozzá kapcsolódó rontáselhárító babonák is bizonyítanak: villámcsapás ellen az eresz alá rejtették, mint például Gyulafirátóton, a Káli-medence falvaiban pedig vihar idején tűzbe hajítottak néhány szemet. Betegség ellen is használták (ez esetben volt, hogy el is fogyasztották, lenyelték, pl. hideglelés ellen, esetleg teával együtt megitták, a fájós szemet pedig a főzetével mosogatták). A
védelmező erejében hívők az állatok eledelébe is kevertek belőle, volt, ahol tavasszal a szántóföldbe szúrtak három ágat (a Szentháromság nevében), sőt, a halottak szemhéjára vagy más testrészeire is helyeztek a virágvasárnapi szentelt barka virágaiból, olykor kereszt
alakban. A húsvétvasárnapi ételszentelésből hazatérő család ünnepi ebédje mellé is dukált egy-egy szem szentelt barka, amit szintén egészségvarázsló, védelmező célzattal fogyasztottak el. Zircen a kútba is dobtak barkavirágot, hogy vize tiszta maradjon. Volt, ahol a szekrény tetejére, a képek mögé, a tükörhöz is helyeztek el belőle néhány ágat, másutt a szobába egyáltalán nem vitték be a szentelt barkát, mivel úgy tartották, hogy vonzza a
legyeket, ezért ezeken a településeken inkább az istálló gerendája alá, az ólba, esetleg a padlásra rejtették. Húsvét reggelén, amikor a rátóti gazda, vagy fia kiment és behozta az eresz alól a szenteltet, belépve a házba felkiáltott: „Feltámadt Krisztus, itt a jelensége!” – ami arra utal, hogy a fűzbarkát, mint a tavasz egyik legkorábbi hírnökét, a feltámadó Krisztus szimbólumának tartották.
Néprajzi fotótárunk képeinek segítségével betekinthetünk az egykori virágvasárnapok hangulatába.

Forrás:
Mátrai Jánosné: Gyulafirátót néphagyományainak dramatikus népszokásai. Pályamunka. LDM Néprajzi Adattár Ltsz. 12.708-98.
S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban. Veszpém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém, 2000.
LDM Fotótár, Forrásértékű fényképek