Víz világnapja

A víz világnapja alkalmából Szalai Zoltán (1919-1995) festőművész alkotását választottuk, akinek életművében kezdettől fogva kitüntetett szerepet játszott a víztükör, a vízparti táj. Ez jelent meg a Balaton, majd a Nyergesújfalunál kiszélesedő Duna látványában vagy később a külföldi útjai során felfedezett tenger végtelenében. A művész életmű-kiállítását 2024-ben „Csend és fény” címmel láthatta a közönség a Laczkó Dezső Múzeumban. A címben megjelenő fogalmak, a képeket kísérő állandóság érzése, az átszellemült nyugalom, szelíd líraiság erre a párás csillogást, bársonyos sejtelmességet érzékeltető alkotásra is érvényes.
Az olajfestmény sötét tónusú kék árnyalataival, a partot lehatároló korlát motívumával az életmű kiemelkedő darabja, amelyet több változatban is megfestett a művész. Gyakran csak a cím igazít el bennünket, mert a látvány szempontjából szinte semmi nem különbözteti meg rajtuk a Balatont a Duna kékjétől. Jó példa ez a festmény a Szalai alkotásaitól elválaszthatatlan finom fényhatások, derengő átszűrődések, a fény adta sejtelmes benyomások mesteri megjelenítésére.
A Balaton jelentette a festő pályájának első nagy témáját abból adódóan, hogy a családnak Badacsonyörsön volt egy kis háza, ahol fiatalon a nyári hónapokat töltötte rajzolással, festéssel, ill. a vízi sportoknak hódolva. Egy-két kilométer választotta csak el a Balaton festőjétől, Egry Józseftől, gyakran el is juthatott hozzá. Aztán a főiskola befejezése után 1945-ben vidéki rajztanárként került Nyergesújfalura. Itt élt és festette tizenöt évig a vízpartnak, a párás, borús vagy éppen ragyogó vízfelületnek azt a hol bensőséges, hogy nagy tágasságú, dekoratív festőiségét, amely ellensúlyozta az itteni ipari tájat. Ez jelentett számára újabb élményt és ihletforrást, de a Balaton témájától egész életében nem szakadt el, folyamatosan visszatért hozzá.